Az irodalom iránt fogékony hallgatók műveit szeretné megjelentetni egy antológiában a Veszprémi Egyetem Hallgatói Alapítvány (VEHA) a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával.
Az érdeklődők február 8-ig küldhetik be munkáikat, az alkotásokat neves irodalmárokból és művészekből álló szakmai zsűri bírálja el - olvasható a szervezet honlapján (www.veha.hu). Mint írják, a Magyar Hallgatói Antológiát a tervek szerint az Ünnepi Könyvhéten mutatják be Székesfehérváron.
A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye felidézi: a VEHA 15 évvel ezelőtt vállalta, hogy létrehozza Magyarország olyan versgyűjteményét, amelynek művei felsőoktatásban tanuló tollából származnak.
A múlt tisztelete, az akkori pozitív fogadtatás és napjaink értékszemlélete újraélesztette azt az igényt, hogy a megkezdett programot folytatva lehetőségeinkhez mérten korunk új, leendő szerzőinek tollából ismét egy csokrot állítsunk össze - fogalmaztak a szerkesztők, akik remélik, hogy mivel a szerzők mai egyetemi és főiskolai hallgatók, elsősorban az őket érintő és foglalkoztató kérdésekről születnek a versek. Így a hallgatótársak nagyobb érdeklődéssel és megértéssel olvashatják majd a kötetet, ezáltal kedvet kapnak más költők verseinek megismeréséhez is.
Az antológiába szánt verset küldhetnek be a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói, valamint a határon túl tanuló magyar anyanyelvű hallgatók is. A magyarországi kisebbségekhez tartozók saját nyelvükön is beküldhetik pályázataikat.
A jelentkezés feltételeiről, valamint egyéb részletekről további információk a www.veha.hu/antologia weboldalon olvashatók.
(MTI)