Ugrás a tartalomra

Gangszínházi előadás Békés Pál művéből az író szülőházában

 

 

GANG SZÍNHÁZ – Békés Pál: Egy kis térzene

Gangszínházi előadás a hetedik kerületben

 

A Bethlen Téri Színház és a Pulzus Társulás ismét életre kelti a Gang Színházat. Május 29-én mutatják be Békés Pál Egy kis térzene című előadását a szerző szülőházában, a 7. kerületi István utcában, majd ezt követően 8 erzsébetvárosi lakóházban – pontosabban udvarán és a gangján – fogják játszani az előadást.

Gang Színház

A Gang Színház olyan rendhagyó előadást takar, ahol nem a nézők mennek színházba, hanem a színház költözik – egy előadás erejéig – a nézők otthonába, jobban mondva udvarába. Az előadássorozatot, mely során azok a lakosok is részesülnek színházi élményben, akiknek erre nem vagy kevés lehetősége lenne, Erzsébetváros Önkormányzata támogatja. 

Az ötlet egyedülálló, bár nem most született. A Pulzus Társulás kezdeményezésére – elsőként Magyarországon – 2014 nyarán mutatták be Carlo Goldoni: Terecske című művét, melyet két évad alatt összesen 21-szer játszottak: 19 alkalommal 7. kerületi gangos házak lakóinak, kétszer pedig közösségi kulturális terekben, nyílt előadásként. 

Békés Pál kamaradarabja - melynek helyszíne valóban egy 7. kerületi bérház - bemutatójára a szerző szülőházában kerül sor, majd ezt követően június végéig újabb 8 erzsébetvárosi lakóház udvarára jut el. Az előadások zártkörűek, azt a lakók és az ő meghívottjaik láthatják csupán, így a kulturális élményen kívül közösség összetartó erővel is bír.

Gang Színház 

Békés Pál: Egy kis térzene

A Pulzus Társulás és a Bethlen Téri Színház közös produkciója.

 előadás az adott lakóház és vendégeik számára

Darab a nyitottságról, az életigenlésről és a zene erejéről.

Két fiatal egy titokzatos idegennel szövetkezve megpróbálja rávenni a ház lakóit, 

hogy zenéljenek egyet közösen a ház belső udvarán. Hosszú az út, amíg sikerül mindenkit meggyőzniük...

 

Színészek: Arató Máté, Bakos Éva, Császár Réka, Kalocsay Mercedes, Kroó Ádám, Kroó Balázs, Rábavölgyi Tamás

Dramaturg: Fábián Péter

Zeneszerző: Kókai János

Író: Békés Pál

Rendező: Kroó Balázs

Az előadást támogatták:

Erzsébetváros Önkormányzata, NKA, Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE), Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Békés Pál írót a Porscenium Szerzői Ügynökség Kft. képviseli.