Ugrás a tartalomra

A Három nővér és az Árva élet című produkciók a Biennálén

A Biennálé keretében a Kolozsvári Állami Magyar Színház október 28-án, szerdán este 7 órakor a Fészek Művészklubban az Árva élet című előadást mutatja be Kakuts Ágnes előadásában, majd október 31-én, szombaton este 7 órakor a Vígszínházban A.P. Csehov: Három nővér című előadását láthatják Tompa Gábor rendezésében.

Idén október 14–31. között a budapesti Égtájak Iroda második alkalommal rendezi meg a Biennálét – A külhoni magyarok kulturális fesztiválját Budapesten. A magyar Miniszterelnöki Hivatal támogatásával létrejött program célja elmélyíteni a két éve elindított programot: bemutatkozási lehetőséget teremteni a külhoni magyar művészeknek, felvonultatni a határon túli művészeti élet alkotóit, kiugrási lehetőségeket teremteni a fiatal tehetségeknek, segíteni új produkciók megszületését. Az eseménysorozat összművészeti fesztivál kíván lenni: helyet kap a színház, a zene, a tánc, a film, az irodalom és a képzőművészet is. A kéthetes fesztivál során 15 helyszínen több mint 40 program várja az érdeklődőket olyan helyszíneken, mint a Művészetek Palotája, a Vígszínház, a Thália Színház, az Uránia Nemzeti Filmszínház stb. A fesztivál kiemelt helyszíne a Fészek Művészklub, ahol naponta több program is várja az érdeklődőket.