Ugrás a tartalomra

Holland virágcsendéleteké a főszerep

A holland mesterek kora 17. és késő 18. század között készített virágcsendéleteiből nyílt kiállítás a londoni National Galleryben.

    "A 16. század végén és a 17. század elején hatalmasra nőtt az érdeklődés Hollandiában a botanika és a kertészet iránt; egzotikus virághagymákat és kultúrnövény-változatokat importáltak a Közel- és Távol-Keletről, valamint az amerikai kontinensről, hogy megkezdjék a betelepítésüket" – mondta Betsy Wieseman, az intézmény holland és flamand festményekre szakosodott kurátora.
    A múzeum honlapja szerint a virágokon kívül a korszak egy másik jelentős importcikke is visszaköszön a festményeken. Wieseman szerint a Kínából származó porcelánok a gyűjtők által legkeresettebb műtárgyak közé tartoztak. A képek egy részén a virágok porcelánedényekben vannak, amelyek az alkotás megrendelőjének gazdagságát mutatták.
    A kurátor szerint mivel nem mindenki engedhette meg magának a különleges virágokat, ezért a festmények egyik célja éppen az volt, hogy megőrizzék a látványukat és a nagyközönség elé tárják.
    Az ingyenesen látogatható Dutch Flowers (Holland virágok) című tárlat a 17. századtól a késő 18. századig követi nyomon a virágfestészetet, egészen az azt elindító idősebb Jan Brueghel munkáitól kezdve. Brueghel a virágok részletekbe menő megörökítésére törekedett, míg a 18. század közepén alkotott Jan van Huysum a tökéletes elrendezésre helyezte a hangsúlyt.
    Az idősebb Ambrosius Bosschaert és Rachel Ruysch alkotásaiból is válogató tárlatot augusztus 29-ig kereshetik fel az érdeklődők.  (MTI)