Ugrás a tartalomra

Horvátország képekben – Fotókiállítás a Külügyminisztériumban

Horvátország magyar diplomáciai elismerésének 21. évfordulója alkalmából nyílt fotókiállítás kedden Horvátország képekben címmel a Külügyminisztérium épületének aulájában.

    Bába Iván, a tárca közigazgatási államtitkára a tárlat megnyitóján emlékeztetett: Horvátország hosszú felvételi eljárás lezárásához közeledik, amelynek eredményeképpen a tervek szerint július 1-jétől az Európai Unió tagjává válhat.
    Mint hozzátette, a Külügyminisztérium azért is látja örömmel vendégül a fotókiállítást, mert az esemény jól illeszkedik a magyar diplomácia által meghirdetett Közép-Európa Évbe is: 2013-ban Magyarország látja el ugyanis a Közép-Európai Kezdeményezés, majd július elsejétől a Visegrádi Együttműködés elnöki feladatait.
    A Magyarország és Horvátország közötti kapcsolatok hosszú múltra tekintenek vissza és ma is szilárdak, alapjukat nem csupán a politikai együttműködés, hanem egymás kultúrájának tisztelete is erősíti - hangsúlyozta az államtitkár.
    Gordan Grlic Radman, Horvátország magyarországi nagykövete beszédében felidézte, hogy Magyarország az elsők között ismerte el a független Horvátországot, majd a kilencvenes évek szörnyű konfliktusa után is értékes támogatást nyújtott az uniós felvételi tárgyalások során, különösen a soros magyar EU-elnökség idején.
    A kiállítást méltatva a diplomata kiemelte: a nagyszerű fotók a magyarok szemén át mutatják be hazáját és egyben tanúskodnak arról, hogy Horvátország milyen népszerű a magyar turisták körében.
    A sokszínű válogatás a Lipótvárosi Horvát Kisebbségi Önkormányzat pályázatának eredményeképpen jött létre; a szakmai zsűri 2000 pályamunkából 65 fotós 75 felvételét választotta ki. A kiállítás korábban az V. kerületi Aranytíz Művelődési Központban volt látható, majd kötetben is megjelent; a Külügyminisztérium vendégei péntekig találkozhatnak a képekkel az épület aulájában.
    Mint a szervezők az MTI-nek elmondták, a tervek szerint a tárlat anyagát további magyarországi helyszíneken is bemutatják majd.

 (MTI)