Ugrás a tartalomra

Hyppolit, a lakáj Los Angelesben

A Los Angeles-i Thália Stúdió Óss Enikő színművésznő rendezésében mutatta be a Hyppolit, a lakáj zenés vígjátékot a hétvégén. A darabot helyi, köztük már Amerikában született magyarokból álló társulat teltház előtt adta elő a Madrid Színházban.

    A Thália Stúdió Los Angeles-i Magyar Színkör 1987 óta csaknem negyven, szinte kizárólag magyar szerzőktől származó darabot adott elő, több mint száz fellépő, köztük Szeleczky Zita tolmácsolásában.
    Óss Enikő, a Hyppolit mostani előadásának rendezője és főszereplője – a színház egyik alapítója – szerint a darab reneszánszát éli. Most volt a bemutatója Szabadkán, játsszák Kolozsvárott és január végétől Budapesten, a Karinthy Színházban is.
    A könnyed, néha abszurd, pesti humorral fűszerezett előadást nagy tetszéssel fogadta a dél-kaliforniai magyar közönség. Az előadás fővédnöke a Los Angeles-i magyar főkonzulátus volt. Bokor Balázs főkonzul a magyar nyelv és kultúra megőrzésében és ápolásában játszott szerepéért díszoklevelet adott át a rendezőnek és a Thália Stúdió társulatának.
    A Los Angles-i SFP: architects kiállítótermében Egy este Budapesten címmel az ígéretes magyar zongorista, a Nemzetközi Liszt verseny győztese, Tóth Péter adott koncertet. A főkonzulátus EU-elnökségi programjába is tartozó Liszt-est a Santa Monica-i Filharmonikusok március 12-iki nagyszabású koncertjének beharangozója volt, amelyen Tóth Péter egyebek között Liszt első zongoraversenyét is eljátssza majd.
    A pécsi származású Fekete Meda Judit építész vezette SFP galéria egyben otthont adott a Debreceni Egyetem gyűjteményéből származó egyedülálló, 50 rézkarcot bemutató Pillantás a XX. századi magyar grafika kincseire című kiállításnak is.
    A gyűjtemény darabjai többek között olyan rajzművészektől származnak, mint Kondor Béla, Kass János, Gyulai Líviusz, Szász Endre, Gross Arnold, Barcsay Jenő, Hincz Gyula és Würtz Ádám.  (MTI)