Ugrás a tartalomra

Irodalmi verseny középiskolásoknak

 
Kortárs folyóirat kreatív irodalmi versenyt hirdet középiskolások számára. A három
fordulós tanulmányi versenyre 3-4 fős csapatok jelentkezhetnek. Az I. forduló nevezői
illetve a II. fordulóba továbbjutott csapatok elektronikusan küldhetik be elkészített
pályaműveiket. A III. fordulóba, vagyis a döntőbe jutó csapatok a 2018 áprilisában
Budapesten megrendezendő vetélkedőn mérik majd össze tudásukat, értékes
nyereményekért.
 
Az első fordulóban a versenyzőknek egy kortárs (2000-ben vagy azt követően
megjelent) magyar szépirodalmi alkotásról és egy kortárs művészeti (építészet,
képzőművészet, színház, film, tánc, zene stb.) alkotásról/eseményről kell írniuk egy-
egy ajánlót.

Az első forduló beküldési határideje: december 17.
 
A verseny összes részletét ezen a linken találják meg: