Ugrás a tartalomra

 

Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje a göteborgi fesztiválon versenyez

Kárpáti György Mór az 1848–49-es szabadságharc idején játszódó, Guerilla című első nagyjátékfilmje a legjobb elsőfilmnek járó Ingmar Bergman-díjért száll versenybe a január 25-én kezdődő Göteborgi Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap kedden az MTI-vel.

    A Proton Cinema gyártásában készült film március 7-én kerül a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában. Kárpáti György Mór első nagyjátékfilmje a Filmalap Inkubátor Programjának 64 millió forintos támogatásával készült.
    A történet szerint 1849-ben, a világosi fegyverletétel után sokan még nem tudják, hogy a szabadságharc elbukott. Barnabás korábban megszökött a sorozás elől, az öccse vonult be helyette. Most útnak indul, hogy megkeresse és hazavigye testvérét. A háborúval való találkozás azonban olyan élmény számára, amelynek hatására újra kell értékelnie a bátorságról és felelősségről alkotott képét. A történet két testvér viszonyán és egy szerelmi háromszög történetén keresztül mutatja meg az erdőben harcoló fiatal gerillák életét.
    A Guerilla főszereplői Váradi Gergely, Mészáros Blanka, Vilmányi Benett, Radetzky Anna, Orbán Levente, Páll-Gecse Ákos és Vlagyimir Szvirszkij. A filmet Hartung Dávid fényképezte és Duszka Péter Gábor vágta. A dramaturg Lányi Zsófi, a jelmeztervező Szlávik Juli, a látványtervező Antal-Fógel Adrienn, a zeneszerző Asher Goldschmidt, a hangmérnök Balázs Gábor volt.
    A Göteborgban megrendezett fesztivál Észak-Európa legnagyobb filmes eseménye, amelyen több mint 500 alkotást vetítenek a világ 80 országából. Ingmar Bergman a göteborgi filmfesztivál tiszteletbeli elnöke volt 2007-ben bekövetkezett haláláig. Az ő kezdeményezésére a fesztivál minden évben díjazza a legjobb elsőfilmes rendezőt. A versenybe olyan alkotókat hívnak meg, akik műveikben egzisztenciális kérdéseket boncolgatnak és dinamikus, kísérleti módon viszonyulnak a filmes eszközökhöz. Korábban olyan rendezők kapták meg az Ingmar Bergman-díjat, mint Andrea Arnold, Alice Rohrwacher, Pietro Marcello és Derek Cianfrance.
    Kárpáti György Mór a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán végzett az Enyedi Ildikó rendező-forgatókönyvíró és Máthé Tibor operatőr vezette osztályban. Erdő című vizsgafilmjét a Berlinalén, Provincia című diplomafilmjét Cannes-ban mutatták be. (MTI)