Ugrás a tartalomra

Keserü Ilona kapta az idei Tornyai-plakettet

 Keserü Ilona festőművész kapta a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, az elismerést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Kószó Péter és Hegedűs Zoltán alpolgármester (Fidesz-KDNP) adta át pénteken az alföldi város közgyűlésének ülésén.

A 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíja, a Tornyai-plakett idei kitüntetettje, Keserü Ilona festőművész az elismerés átadásán a hódmezővásárhelyi városházán 2017. október 20-án

MTI-fotó: Kelemen Zoltán Gergely

    Az elismerés átvételét követően a festőművész úgy fogalmazott, hogy a művészet mindig a legnagyobb dolog marad az emberek között. Olyat nyújthat a szellemnek, a léleknek, melyre csak a művészet képes. Hangsúlyozta, bár képzőművészet több területén is alkotott, számára mindig a festészet maradt a legfontosabb.
    A tárlatot rendező Nagy Imre emlékeztetett rá, Keserü Ilona képzőművészeti főiskolásként sokszor ellátogatott gyakorlatra, művésztáborba Hódmezővásárhelyre. 1956 és 1962 között pedig rendszeresen részt vett a Vásárhelyi Őszi Tárlaton; ez idő alatt összesen tizenkét műve szerepelt a kiállításon.
    A művészettörténész kifejtette, Keserü Ilona a hatvanas években úttörőnek számított, az utóbbi években egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kapó absztrakt alkotóként tartják számon.
    Több mint négy évtizedes kihagyás után két nagyméretű, jelenlegi korszakára jellemző festménnyel tért vissza a tárlatra. A Felhőben szálló hangok című az úgynevezett szivárványszíneket használó korszakának legerősebb műveit idézi, míg a Szív ultrahang című a szivárványszínek és a drámai szürkék, kékek, valamint feketék kontrasztjára építő rendkívül személyes festői vallomás - közölte a múzeumigazgató.
    A Tornyai-plakettel minden évben a tárlaton szereplő egy kiemelkedő művész munkásságát ismerik el, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg.  (MTI)