Ugrás a tartalomra

Kezdődik a Rovás Tavaszi Fesztivál Kassán

Csütörtökön kezdődik és egy hónapon át, egészen május 20-ig tart az első kassai Rovás Tavaszi Fesztivál.

    "Az első tavaszi fesztiválunk a kortárs magyar művészet seregszemléje és egyben főpróba is. Jövőre Kassa lesz Európa egyik kulturális fővárosa, mi pedig szeretnénk, ha erős lenne a magyar művészeti jelenlét az egész éves rendezvénysorozaton" - mondta az MTI-nek Szabó Ottó, a Rovás Polgári Társulás művészeti vezetője.
    Csütörtökön Andráskó Péter festőművész kiállításának megnyitójával indul el az egy hónapon át tartó Rovás Tavaszi Fesztivál, amelynek előzménye a tavaly szintén először megtartott, szintén a Rovás által szervezett őszi fesztivál volt a kelet-szlovákiai városban.
    Pénteken Gál Tamás és Lakatos Róbert Jöttünk külhonból című színházi estjére várják a közönséget, majd szombaton Rovátka játszóházba a kisebbeket.
    Április 24-én, kedden Ján Gaspar Kassai képeslapok (Kosice. Pohl'ady do histórie mesta na starych pohl'adniciach) című könyvének bemutatóját tartják. A szerző a Kassai Tudományos Könyvtár igazgatója, aki a kassai képeslapok legnagyobb gyűjteményével rendelkezik, és negyven éve kutatja Kassa és lakosainak történetét.
    A fesztivál további napjain filmvetítéseket, koncerteket, tudományos előadásokat láthat és hallhat a közönség, sőt a kovácsmesterség fogásait bemutató workshopot is tartanak.
    A részletes program a www.rovart.com honlapon olvasható.

 (MTI)