Ugrás a tartalomra

Kiállítás az Iparművészeti Múzeum új szerzeményeiből a Várkert Bazárban

Mintegy kétszáz alkotást vonultat fel az Iparművészeti Múzeum (IMM) új szerzeményei közül a Várkert Bazár Testőrpalotájában Szubjektív címmel csütörtökön megnyílt kiállítás.

    Öt esztendő telt el az óta, hogy 30 évnyi pusztulás után a közönség visszakapta a Várkert Bazárt, amely a rekonstrukciónak köszönhetően nemcsak a városlakók és turisták kedvelt találkozási pontja lett, hanem a kultúra otthona is - mondta a tárlat megnyitóján a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokért felelős kormánybiztos.
    Fodor Gergely hozzátette: az IMM-mel közös kiállítás példaként szolgálhat a várban befejezés előtt álló más projektek, így a rövidesen átadandó Főőrség és Lovarda számára is.
    Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója közölte, egy héttel ezelőtt fejeződött be a műtárgyak kiköltöztetése a rekonstrukció előtt álló múzeum épületéből.     Fontos azonban, hogy az IMM a felújítás évei alatt se szakadjon el a közönségtől, erre pedig kiváló lehetőséget nyújt a Várkert Bazárral megkezdett együttműködés - jegyezte meg.
    A főigazgató az MTI-nek elmondta, az Iparművészeti Múzeum egy hat kiállításból álló sorozatot vett tervbe a Várkert Bazárban.
    Az IMM mintegy 6000 tétellel, azaz 10 ezer műtárggyal gyarapította gyűjteményét az ezredforduló óta, ebből az anyagból mutat be a most megnyílt tárlat 200 válogatott darabot.
    A kiállítás célja, hogy az IMM mindegyik gyűjteményi egységét bemutassa, a látogató így egyaránt találkozhat használati és szakrális tárgyakkal, valamint autonóm műalkotásokkal is - mondta a főigazgató.
    Prékopa Ágnes művészettörténész, a tárlat egyik kurátora emlékeztetett arra, hogy egy ilyen hatalmas gyűjteményt csak szigorú szelekción keresztül lehet kiállításon bemutatni. Ez hiába törekszik teljességre, óhatatlanul szubjektív lesz - utalt a válogatás címére.
    Mint kiemelte, a tárlat nemcsak a gyűjtemény sokszínűségét kívánja érzékeltetni a 17. századtól napjainkig készült műtárgyak segítségével, hanem a múzeumi munkába is betekintést nyújt.
    A látogató ezért betekintést kap például a restaurátorok tevékenységébe, de olyan kérdésekre is megtalálhatja a választ, hogy mi az iparművészet, mit gyűjt az Iparművészeti Múzeum, mitől lesz egy tárgy képző- vagy iparművészeti alkotás, illetve hogy mi az a szociális dizájn.
    A szervező közölték: a Várkert Bazár Testőrpalotájában 2020. január 31-ig megtekinthető kiállításhoz múzeumpedagógiai és egyéb kísérőprogramok is kapcsolódnak.

Forrás: MTI