Kicsomagolták Jan Matejko monumentális művét, a Rejtan, Lengyelország eleste című festményt kedden a Műcsarnokban, ahol november 22-től Az első aranykor címmel az Osztrák–Magyar Monarchia festészetét bemutató kiállításon lesz látható.
Vlaho Bukovac Dubravka című festményét emelik helyére Az első aranykor című, az intézmény működésének 120. évfordulója alkalmából nyíló kiállítás rendezése során a fővárosi Műcsarnokban 2016. november 15-én
MTI-fotó: Kovács Tamás
A Műcsarnok alapításának 120. évfordulóját ünneplő kiállítás a korabeli Osztrák–Magyar Monarchia nemzeteinek festészetét mutatja be Magyarország és Ausztria mellett Csehország, Lengyelország, Románia és Horvátország múzeumainak és magángyűjtőinek együttműködésével, csaknem 200 művön keresztül – mondta el az MTI-nek a kicsomagolás előtt a tárlat tudományos kurátora.
Sármány-Parsons Ilona hozzátette: a Lengyelország első felosztása elleni hősies tiltakozásról szóló, 1866-os képet a 19. századi lengyel történelmi festészet nagy alakja, Jan Matejko első főműveként tartják számon.
Matejko korabeli magyarországi népszerűségét mutatja, hogy a kiállításon látható festményei röviddel keletkezésük után mind megjárták Budapestet, a lengyel történelemkönyvekből pedig 150 éve nem hiányozhatnak Matejko festményei - emlékeztetett.
A kurátor elmondása szerint a Rejtan aranyérmet nyert az 1867-es Párizsi Világkiállításon, ahol Ferenc József megvásárolta, majd a képet a következő évben mutatták be Budapesten. A 282 centiméterszer 487 centiméteres olajfestményt a független Lengyelország megalakulása után Varsóba szállították, hogy a királyi palotában állíthassák ki. A második világháború idején a német megszállók elől a palota pincéjében rejtegették az alkotást, amely komoly károsodásokkal ugyan, de átvészelte az épület lerombolását is. A most is Varsóban őrzött remekmű a 2. világháború óta nem hagyta el Lengyelországot, a kölcsönzés így rendkívüli gesztusnak számít – hangsúlyozta Sármány-Parsons Ilona.
Mint hozzáfűzte, a négy és fél évtized festészeti fejlődéséből ízelítőt adó tárlat a korszak fő stílustörekvéseit korszakokra bontva mutatja be, kitérve a magyar mellett az osztrák, cseh, lengyel és horvát festészet jellemzőire. A korszak több remekművét felvonultató kiállítás különösen látványos fejezete lesz a három kortárs "festőfejedelem": Hans Makart, Jan Matejko és Munkácsy Mihály egy-egy monumentális és több kisebb alkotásának együttes bemutatása – emelte ki a kurátor.
Az első aranykor című kiállítás november 22-től 2017. március 12-ig lesz látható a Műcsarnokban. (MTI)