Ugrás a tartalomra

Koncertek és hagyományőrző programok vasárnap és hétfőn a Magyarság Házában

Koncertek, hagyományőrző programok, sőt reneszánsz táncbemutató és tánctanítás is lesz a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó kétnapos rendezvénysorozaton vasárnap és hétfőn a Magyarság Házában.

    Vasárnap a Kis Hallban reneszánsz táncbemutatóval és tánctanítással indul a program az Amarillys Táncegyüttes közreműködésével, majd haditorna-bemutatót tart a Szent György Lovagrend, később az erdélyi Stone Hill ad koncertet a gyerekeknek - közölte az intézmény az MTI-vel.
    Délután zenél a szintén Erdélyből érkező Ego Sum, majd a felvidéki Estendon, végül a Maszkura és a tücsökraj koncertje zárja a napot a helyszínen.
    A Volt Lokálban székely irodalmi humorestet tartanak Orbán János Dénes, Sántha Attila, Muszka Sándor és Kozma Attila közreműködésével, a Magenta Caféban pedig külhoni ételek és italok vására, valamint solymász bemutató lesz vasárnap és hétfőn egyaránt.
    Hétfőn a Volt Lokálban rendezik meg a Nemzet és közösség című konferenciát, este pedig Nyírő József Halhatatlan élet című  színdarabját láthatják az érdeklődők Kulcsár-Székely Attila előadásában.
    A Kis Hallban hétfőn reggel Mátyás király meséi és harcászati bemutató várja a gyerekeket Sebestyén István mesemondó jóvoltából, de lesz moldvai táncbemutató és táncház a Forrófalvi Hagyományőrző Táncegyüttes közreműködésével, majd No Sugar- és Rómeó Vérzik-koncert  zárja a helyszín programját.

 

Forrás: MTI