Ugrás a tartalomra

Kovács Levente új regényét mutatják be a Felsőgében

A Nimfa mosolya

 

A marosvásárhelyi Kovács Levente egykori színházi rendező, egyetemi tanár és újságíró újabb kötetét mutatják be abban a városban, ahol rendezőként, színházi szakemberként oly sokat tett le az asztalra. Kovács Leventének több mint negyven évvel ezelőtt nagy szerepe volt a Székelyudvarhelyi Népszínház beindításában és későbbi működtetésében.

Az utóbbi években több kötete is megjelent, nyugdíjas éveiben két regényt jelentetett meg, az És jött az aranykor című 2016-ban, A megoldás pedig 2017-ben jelent meg – előbbi Marosvásárhely mindennapjairól szól az ötvenes-hatvanas években, egyfajta helytörténeti korrajz is, utóbbi pedig fikció, de cselekményszála, történeteik valós ihletésű és napjainkban játszódik .

Kovács Levente 2018-ban először jelentkezett fantasyvel: A Nimfa mosolya című regénye idén látott napvilágot. Cselekménye az 1986. évi csernobili atomerőmű-katasztrófától indul, s mint szerzője vallja, a regény főszereplői egy fiatal házaspár, ahol a férj néprajzkutató a feleség tisztviselő, akik manipuláció célpontjai lesznek, mert kiderül, hogy vannak olyan paranormális képességeik, amelyek gondolatátvitellel a nem érzékelhető világgal kapcsolatot tudnak teremteni és ezt akarják kihasználni az illetékes érdekelt hatalmak. A regényt a szerző egyrészt saját életében megtörtént paranormális jelenségek is ihlették, másrészt a kommunizmus utolsó éveiben, illetve a rendszerváltás utáni történetek is.  

A székelyudvarhelyi bemutatón Kovács Leventével egykori tanítványa, a Vitéz lelkek színjátszócsoport vezetője, Szász-Mihálykó Mária beszélget, helyszínen megvásárolható a könyv, amit a szerző dedikál.

Kovács Levente könyvbemutatóját november 22-én, csütörtökön 17 órakor tartják a székelyudvarhelyi Felsőgében (Szentimre utca 18. szám).