Ugrás a tartalomra

Kőválasz

A budapesti BALTAZÁR SZÍNHÁZ Marosvásárhelyen vendégszerepel Vörös István KŐVÁLASZ című darabjával, ami a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Sziget
közös produkciója.
Az előadásra 2009. szeptember 21-én, hétfőn este 7 órától kerül sor a Nemzeti Színház Nagytermében.

 

 

Kőválasz – a Baltazár Színház vendégjátéka
 

Az 1998 februárjában alakult Baltazár Színház Magyarországon az egyedüli hivatásos színtársulat, amely értelmi sérült színészekből áll. A társulatot működtető Baltazár Színház Alapítvány úttörő feladatot lát el azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik.
Megteremti, hogy sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. Működésének alapja, hogy előadásai társadalmilag ne kirekesztve készüljenek és kerüljenek bemutatásra. Az előadásokat ne „ahhoz képest" ítéljék meg, hanem önmagukért.

A társulat működésével olyan kultúrát kíván megteremteni Magyarországon, amely társadalmi integráció lehetőségét nyújtja sérült embereknek. Célja, hogy tevékenysége nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése megváltozzon. Minél szélesebb nézőréteget kíván megszólítani. A rendszeresen színházba járókon kívül olyan embereket is szeretne a publikum soraiba bevonni, akik eddig nem látogattak más színházakat, de akiknek szociális érzékenységét a Baltazár Színház darabjai felébresztik.
 

 

Kőválasz
 

A darab egy család történetét meséli el 1944-tól, a II. világháborún át napjainkig. Azt a kérdést feszegeti, hogy a háború mennyire változtatja meg az ember értékrendjét, arról, hogy miért nem tudjuk a békét kellőképpen értékelni békeidőszakban. Miért kell ahhoz háború, hogy értékeljük a békét? Miért kell megbetegedni ahhoz, hogy az egészséget értékeljük?
E komoly és felelős témákat konkrét színpadi formában képzeljük el. A történetet egy kabaré (vagy nevezzük orfeumnak) műsorszámaiként állítjuk színpadra: hol énekelve, hol drámai jelenetként prózában, néhol vicces bohóctréfaként, máskor táncrevü formájában mesélődik tovább. Az előadás a Baltazár Színháznak a magyar társadalomban betöltött szerepét és annak szükségességét hivatott nagyító alá tenni.

Szereposztás:
a Baltazár Színház színészei
valamint
Varga Klári,
Kecskés Karina,
Müller Péter Sziámi,
Lukács Ábel,
Darvas Ferenc

Alkotók:
Író: Vörös István
Zene: Darvas Ferenc
Koreográfia: Dékány Edit
Díszlet: Preisich Anikó
Jelmez: Kiss Gabriella
Fény: Bánki Gabi
A rendező munkatársa: Vass Lajos
Rendező: Elek Dóra
Hang: Szabó Ferenc
Smink: Szekrényesné Nagy Réka
Grafikus: Hübner Teodóra
PR: Papp Beáta
Műszak: Fehér István, Csima Gergely