Ugrás a tartalomra

Krajtsovits Margit kerámia faliképei a Budapest Galéria Kiállítóházában

Krajtsovits Margit Ferenczy Noémi-díjas keramikusművész kettős jubileumot ünnepel csütörtökön a Budapest Galéria Kiállítóházában nyíló, mintegy 100 kerámia faliképet és tárgyat magában foglaló tárlatával: idén lesz 75 éves, és 25 éve volt utoljára kiállítása a kiállítóházban.

    A művész elmondta az MTI-nek, hogy először életműkiállítást akart, de mivel júniusban hathetes ösztöndíjat kapott Hódmezővásárhelyre, a Kerámia Központba, úgy döntött, hogy zömében az ott készült munkáit állítja ki és az utolsó tárlata óta eltelt 25 év anyagából ad válogatást.
    Elsősorban kerámiából készült, magastűzön égetett faliképeket mutat be, valamint kisebb edényeket, dobozokat, tálakat. Mint kifejtette, a kerámiát nemcsak a mondanivaló határozza meg, hanem az anyag, a kemence, az égetés módja, hőfoka, időtartama. Faliképei mint kódexlapok sorakoznak, s ezekre a lapokra különféle anyagokat, például fát, textilt, rézhuzalt, üveget helyez, és hol kiveszi őket az agyagból az égetés előtt, hol azokkal együtt égeti és mindig meglepetés, mit vesz ki a kemencéből, hogyan viselkednek az anyagok a tűzben.
    Krajtsovits Margit 1936-ban született Budapesten, 1960-ban diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskolán, mestere Borsos Miklós volt. 1962 óta önállóan dolgozik. Számos szimpóziumon vett részt, sokszor kapott meghívásos munkalehetőséget vagy ösztöndíjat a három hazai kerámia alkotótelepre, Siklósra, Kecskemétre, Hódmezővásárhelyre. 1982-83-ban hat hónapig a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. Eddig tizenhárom önálló kiállítása volt többek közt Magyarországon, Olaszországban és Franciaországban, munkái több múzeumban és közgyűjteményben, köztük az Iparművészeti Múzeumban megtalálhatók.
    A kiállítást - amely október 16-ig tart nyitva - Fekete György belsőépítész, egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke nyitja meg. (MTI)