A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának idei évadbeli utolsó nagyszínpadi bemutatójára kerül sor pénteken, május 28-án délelőtt 11 órától.
Szilágyi Andor Leánder és Lenszirom című mesejátékát Keresztes Attila a színház művészeti igazgatója vitte színre.
Leánder, a kobold rútságával anyja bűnéért fizet, aki tündérként emberbe szeretett, s így maga is emberré vált. A gyáva és pipogya Bölömbér király immár több mint 16 éve Leánder erdejében tévelyeg, büntetésül azért, amiért lenyilazta a kobold macskáját. Leánder azzal a feltétellel engedi szabadon az uralkodót, ha az nekiígéri azt, ami még a királynak sincs. Bölömbér boldogan bele is megy a remeknek tűnő alkuba, nem is sejtvén, hogy épp eltévedése után megszületett lánya kezét ígérte a koboldnak. Hazatérve palotájába ámulva találkozik a gyönyörű és mindeddig halottnak hitt apját gyászoló Lenszirom királykisasszonnyal, akinek épp 16. születésnapját és eljegyzését ünneplik. Bölömbér, hogy megmentse lányát, kalitba záratja, éjjel-nappal őrizteti horkolábjaival, ám minden hiába: Leánder megszökteti a lányt, ám ahelyett, hogy macskájává tenné, beleszeret.
Meséhez méltóan kalandok, varázslat és természetesen erőpróbák sora követi egymást, ám végül minden jóra fordul. Az átok megtörik, Leánder és Lenszirom egymásra talál, szerelmük beteljesül, mint ahogy mindvégig hű szolgáik, Bogyó és Csibecsőr szerelme is.
A Keresztes Attila által rendezett látványos, mozgalmas, humoros jelenetekben bővelkedő előadás dalszövegeit Demény Péter írta, zeneszerzője Incze G. Katalin, dramaturgja Bodó A. Ottó, díszlet- és jelmeztervezője Bianca Imelda Jeremias, koreográfusa pedig Kozma Attila.
Az előadás szereplői: Nagy Antal, István István, Lőrincz Ágnes, Vencz Stella, Rappert Gábor, Galló Ernő m.v., Varga Andrea, Némethy Zsuzsa, Nagy Csongor, Gaál Gyula, Csiki Orsolya, Nagy Orbán, Bandura Tibor, Bándi Johanna, Nagy Tamás és Nagy Anikó.
A rendező asszisztense Szilágyi Regina.
Fotó: Cristian Gatina