Ugrás a tartalomra

Legyünk Cimborák!

Vége a nyári szünidőnek, de most kezdődik csak igazán a móka, nálunk a Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozatánál.

Játék, szórakozás, kikapcsolódás és nem utolsó sorban tanulás vár mindazokra a kicsikre és nagyokra egyaránt, akik a 2009/2010-es évadban ellátogatnak a Cimborák bábszínház előadásaira.
Kulturális örökségünket tekintve fontos évszámhoz érkeztünk, hiszen idén ünnepeljük Benedek Elek születésének 150. és halálának 100. évfordulóját. E kétszeres jubileum meghatározza repertoárunkat is, ez alkalomból nem egy, hanem két Elek apó mesének tűztük ki színpadi adaptációját. A szegény ember királysága című mesével már megismerkedhetett kis közönségünk, melyet az első Erdélyi Magyar Bábos találkozón mutattunk be és a felkéréseknek és igényeknek eleget téve továbbra is előszeretettel játsszuk.

Benedek Elek munkássága előtt tisztelegve, társulatunk kiemelt rendezvények meghívásának tesz eleget. Minket ért a megtiszteltetés, hogy szeptember 25-én A szegény ember királysága című előadásunkkal, megnyithatjuk a veszprémi Kabóca Bábszínház által szervezett Benedek Elek Mesefesztivált.
Ünnepélyes emléktábla- avatásának lesz színhelye következő állomásunk Elek apó szülőfaluja, Kisbacon, ahol a több napos rendezvénysorozat részeként társulatunk szeptember 28-án a már említett előadást kétszer is eljátssza az érdeklődőknek.
Persze a folyamatos élménygyűjtések mellett nem feledkezünk meg a második ígéretünkről sem és folyamatosan próbáljuk az egyik legközkedveltebb és legközismertebb Benedek Elek mesét A só-t, melyet ez év novemberében kívánunk közönség elé tárni.
De még mindig nem értünk a móka végére: a „hab a tortán” a legváltozatosabb, legszínesebb, legdinamikusabb, legösszetettebb, legnagyobb érdeklődésnek örvendő eseményünk az a tavasszal megrendezésre kerülő második Erdélyi Magyar Bábos Találkozó.

Említenivalóm még lenne, de maradjon egy-két meglepetés is!

Amíg el nem felejteném: nemcsak kicsiket, hanem nagyokat is várunk. Minden hónap utolsó hétvégéjén szabadelőadásokat szervezünk, melyre szeretettel várjuk az egész családot!

Jó szórakozást és tanulást kívánok magam és cimboráim nevében az új évadra és tanévre!
Ha velünk tartasz, akkor mi leszünk a legjobb Cimborák!

Porzsolt Erzsébet