Ugrás a tartalomra

Magyar adventi fesztivál New Yorkban 

Advent alkalmából magyar örökség fesztivált tart szombat-vasárnap New Yorkban a Magyar Ház. 

    Nagy Ildikó, az intézmény vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a fesztiválon – amelyet a Magyar Ház épületében, klubszobáiban rendeznek – gyermekeknek és felnőtteknek szóló ajándékkészítő műhelyekkel, interaktív kézműves foglalkozásokkal, adventi népzenei koncertekkel és néptáncos programokkal, karácsonyi kiállítással, Mikulás-járással, és ízletes karácsonyi ételekkel várják az érdeklődőket. 
    A szentendrei szabadtéri múzeum közreműködésével összeállított kiállításon fotókkal és tárgyi emlékekkel a régi korok karácsonyait idézik meg, egy másik teremben a mézesbábos, hímző, nemezkészítő, szalma- és csuhéfonó népművészek munkáinak bemutatója a magyar népi kézművesség legszebb hagyományaiból ad ízelítőt. Az érdeklődők ajándékkészítő kisműhelyekben maguk is kipróbálhatják például a szalma-, és csuhéfonást vagy a nemezelést. 
    Szakrális népi énekekből ad műsort a 2006-ban alakult Kobzos együttes, és mellettük bemutatkozik egy New York-i grúz kórus és egy szintén New York-i székhelyű ukrán együttes is. 
    A látogatókat karácsonyi vásár is várja: kézműves portékákkal és karácsonyi díszekkel, valamint szaloncukorral, füstölt finomságokkal, kolbásszal, szalonnával, süteményekkel. (MTI)