Ugrás a tartalomra

Magyar művészek szemével mutatja be Párizst a Virág Judit Galéria tárlata

 Pénteken nyílik meg a Virág Judit Galéria Párizs-Budapest című tárlata, amely mintegy 160 darab remekmű segítségével dolgozza fel a francia főváros 20. századi magyar művészetre gyakorolt hatását.

    Második állomásához érkezett a Virág Judit Galéria tavaly indult háromrészes kiállítássorozata. A Berlin-Budapest tárlat után a most nyíló kiállításon Párizs és Magyarország képzőművészeti kapcsolatai kerülnek a középpontba az 1880-as évek végétől az 1960-as évekig - olvasható a galéria MTI-hez eljuttatott közleményében.
    Kaszás Gábor, Kelen Anna és Szeredi Merse Pál kurátorok a korszak magyar vonatkozásairól végeztek hiánypótló kutatást, amelynek eredménye a magyar művészetet nemzetközi kontextusba helyező kiállítás, amelyen mások mellett Vaszary János vagy Rippl-Rónai József alkotásai is láthatók lesznek.
    A művészek hosszabb-rövidebb ideig tartó párizsi tartózkodásaik alatt rendszerint fontos kapcsolatokat alakítottak ki, majd hazatérve népszerűsítették az új irányzatokat, meghonosították a modernizmust, a nyitottságot és szabad szellemiséget.
     A köz-és magángyűjteményekből válogatott műtárgyak között nemcsak festményeket, hanem szobrokat és fotográfiákat is láthat a közönség, köztük számos olyat, amelyek még sosem voltak kiállítva. A felsoroltakon kívül korabeli filmrészletek, kollázsok, plakátok, folyóiratok és újságok is megtekinthetők lesznek a galériában. 
    A kiállítás nyitvatartása alatt több alkalommal is lesz ingyenes tárlatvezetés és filmvetítés. 
    A kiállítással egyidőben megjelenő kiadvány bemutatja, hogy a modern magyar művészet kialakulásában és sokszínűségében milyen fontos szerepet játszottak a magyar festők hosszabb-rövidebb ideig tartó párizsi utazásai.
    A Párizs-Budapest kiállítás október 27-től november 26-ig ingyenesen látogatható. (MTI)