Újabb öt évig a jelenlegi igazgatók folytathatják a megkezdett munkát a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum és a Békés Megyei Könyvtár élén - erről döntött csütörtöki ülésén a város közgyűlése.
A pályázatokat novemberben írták ki, ugyanis Andó György múzeumigazgató és Rakonczás Szilvia könyvtárigazgató mandátuma március 31-én lejár. A január 5-i határidőre mindkét kiírásra csak egy-egy pályázat érkezett be.
A beérkező pályázatokat szakértő bizottság bírálta el, amelynek tagjai a Közalkalmazotti Tanács, egy országos szakmai szervezet, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület, valamint a Magyar Könyvtárosok Egyesülete képviselői, illetve a reprezentatív szakszervezetek által delegált tagok voltak. A békéscsabai közgyűlés részéről Kiss Tibor alpolgármester és Bíró Csaba, az önkormányzat szakbizottságának elnöke vett részt a munkában.
A kinevezésekhez az illetékes minisztérium államtitkársága is hozzájárulását adta. A vezetői megbízások öt évre, 2023. március 31-ig szólnak.
Pályázatában Andó György legfontosabb céljának a Munkácsy Mihály Múzeum tudományos tevékenységének erősítését; látogatóbarát kiállítások szervezését; kiemelkedő városi, megyei rendezvények lebonyolítását; a múzeumpedagógiai kiadványok és tudományos munkák megjelentetésének folytatását; a raktárakban őrzött, helyi jelentőségű régészeti tárgyi anyag állandó kiállításon való bemutatását; valamint a műtárgyvédelem biztonságtechnikai követelményeinek javítását nevezte.
A múzeum jelenleg zajló, 200 millió forintos átalakítása, bővítése után szeretnének egy Munkácsy-szobrot elhelyezni és egy új, idővonal koncepciót követő kiállítást kialakítani a múzeumban - írta.
Rakonczás Szilvia pályázatában leírta, hogy idén elkezdődik két informatikai közösségi tér (egy oktatólabor és egy természettudományos élményközpont) kialakítása, amely az országos törekvéseknek és a külföldi könyvtárfejlesztés i irányoknak is megfelel.
Fontosnak nevezte egy Békéscsaba történetét leíró Haán-kézirat kiadásának előkészítését, valamint a megyében élő szlovák nemzetiség könyvtári ellátásának folytatását egy a nyelvet beszélő könyvtáros felvételével. Szükségesnek tartja a megyei könyvtár épületének felújítását is, ennek érdekében pályázati lehetőségeket keres - írta. (MTI)