DIÁKSZÍNHÁZI ESTEK ÉS MŰHELYEK
Tanuljunk egymástól!
SZÍNHÁZ DIÁKOKNAK DIÁKOKKAL, MÓDSZERTAN PEDAGÓGUSOKNAK
„A Diákszínházi Estek bátor emberekről/emberekhez szóló eseménysorozat. Olyanokról és olyanoknak mesél, akik mernek önállóan gondolkodni, akik nem a szomszédjuktól lopják a véleményüket, akik mernek a szívükre hallgatni, és akiknek legalább annyi sütnivalójuk van, hogy pontosan tudják, miben vesznek részt.” Schilling Árpád
Az előadásokhoz kapcsolódóan tematikus beszélgetésekre és alkalmanként műhelyfoglalkozásokra várjuk az alkotókat és az érdeklődőket. Reméljük, az is kiderül, hogy az ötlettől, a játékokból kiindulva a próbafolyamaton keresztül hogyan lesz tartalmas, izgalmas előadás.
Az előadások utáni beszélgetések moderátora: GÁSPÁR MÁTÉ, PERÉNYI BALÁZS, SCHILLING ÁRPÁD, TÓTH MIKLÓS.
Szakmai partnerek: Krétakör, Országos Diákszínjátszó Egyesület, Magyar Színjátékos Szövetség, Magyar Versmondók Egyesülete.
OKTÓBER 1., PÉNTEK, 18.00
SZÍNÉSZKÉPZÉS – MÁSKÉPPEN
BEMUTATKOZIK A NEMES NAGY ÁGNES HUMÁN SZAKKÖZÉPISKOLA
A MEZŐK FEHÉR LOVAGJA (65’)
Az ifjú Iván cárevicset apjuk halála után harcba küldik nővérei, hogy oly hősiesen küzdjön ő is, mint a Mezők Fehér Lovagja. Közben az árván maradt szépséges Vaszilisza gonosz mostoháinál dolgozik, akik végül az erdő boszorkányához, Baba Jagához küldik. Ettől a pillanattól kezdve a három főhős sorsa összefonódik. Előadásunkban a misztikus miliőt elsősorban látvány- és gesztusnyelvi elemekkel, mozgással, tánccal kívánjuk megragadni.
A játékban több szereplő által mozgatott óriásbáb alakjában bukkan fel az orosz népmesék jellegzetes Baba Jaga boszorkánya. Az ellene való küzdelem néha akciódús harci jelenetekben valósul meg, máskor groteszk humor oldja a feszültséget.
A történet az orosz népmese hitvilágának elemeiből építkezik, valóság és mese keveredik benne csodálatos módon. Titokzatos varázslatok világa ez, hegyek mélyén, drágakövek kertjében, lidércek bolygó fényeitől csillogó mocsarakban, erdőkben bonyolódik a történet. Semmihez sem hasonlítható különös világ – néha egészen félelmetes.
A klasszikus uráli meseelemek jelennek meg benne, a különböző mitikus alakok gyakran groteszk formában öltenek alakot.
Játsszák: Bene-Urai Arnold, Bognár László, Drészer Mónika, Hasenfratz Júlia, Herédi Dorottya, Holló Ágota, Inoka Péter, Kámán Orsolya, Kenderes Csaba, Könczei Anna, Lengyel Eleonóra, Márton Emese Fruzsina, Márton Gábor, Mázló Tímea, Molnár Tamás, Nyisalovits Zsuzsanna, Sipos Viktória, Szabó Andrea, Varga Lilla
Jelmez: Preier Zsuzsa, Jakob Nóra; Bábok: Jakob Nóra; Koreográfus: Kámán Orsolya
Zenei vezető: Hasenfratz Júlia, Herédi Dorottya;
Színpadra alkalmazta és rendezte: Gyevi-Bíró Eszter
OKTÓBER 29., PÉNTEK 18.00
BEMUTATKOZIK A GYŐRI DIÁKSZÍNJÁTSZÁS,
vendégünk a TŰZGOLYÓ CSOPORT és az ARRABONA DIÁKSZÍNHÁZ
1. ERZSÉBET – a TŰZGOLYÓ CSOPORT előadása (40’)
A győri Tűzgolyó társulat csak ihletforrásként nyúlt Paul Foster drámájához, teljesen új művet létrehozva ezzel. A cselekményt igen lazán és minimális eszközhasználattal prezentálják, sőt hatalmas kihagyásokkal is élnek, sokkal inkább a karakterek jellemző vonásaira helyezve a hangsúlyt. Az előadás hangulata leginkább egy huszas évekbeli dadaista kabaréra emlékeztet, vagy olyan, mintha csak egy jól sikerült monty python szkeccs-sorozatot néznénk végig.
Játszók: Fent Ádám, Huszti Gergely, Kantó Nóra, Messaoudi Emina, Mezei Boglárka, Tóvaj Ágnes, Várday András; Rendező: Tárnoki Márk
Az idén érettségiző diákokból álló csoport hat éve alakult Tóth Szilvia vezetésével, azóta nagyon sokszor átalakult, az alapítók közül már csak ketten vannak jelen a csoportban.
Tárnoki Márk, a csoport játszójaként rendezőasszisztensi munkát is végez és ez az előadás az első rendezése.
Az előadás 2010 tavaszán megrendezett ODE fesztiválon arany minősítést kapott.
VERS-ENY – ARRABONA DIÁKSZÍNHÁZ (40’)
Molière Mizantróp című drámája alapján
A darab fontos kérdéseket boncolgat a barátság és a szerelem viszontagságai ürügyén és frappáns, humoros jelenetekkel felhívja a figyelmet az őszinteség fontosságára.
MOMENTÁN TÁRSULAT – KEX ÉS TEA
KORTÁRS IRODALMI EST, NEM CSAK KÖZÉPISKOLÁSOKNAK
„Miért fontos? Nem tudom, hogy fontos-e. De jó. Jó, mert más, mint a többi, kreatívabb, ami azonnal megtisztelő is. („de hisz ezek időt pocsékoltak rám”), jó a közönség is – mindennek van nívója. És még a szerző is jól érzi magát, pedig az neki nem is munkaköri kötelessége.” Esterházy Péter
OKTÓBER 5., KEDD, 18.30 (B)EST OF KEX ÉS TEA
Irodalom. Olvasás. Felolvasás. Kötelező olvasmány (Erdélyben: Könyvészet). Kinek mi jut eszébe róla? Késő esti beszélgetős tévéműsor sápadt arcokkal. Író–olvasó találkozók. Füstös klubokban meg nem értett zsenik olvasnak fel a rokonaiknak.
De lehet más a kortárs irodalom tálalása! A tíztagú Momentán Társulat pont 10 éve kezdte el felolvasóest-sorozatát, s a jubileum alkalmából ezúttal a kedvenc anyagaikból, 10-10 már elmondott szövegből vagy épp el nem hangzott műből válogatnak.
Az estek házigazdája a Momentán Társulat, melynek tagjai jókedvvel, tehetséggel, „fogyasztható stílusban” (mint a keksz és tea) közvetítik a kortárs magyar irodalmat.
További alkalmak:
NOVEMBER 9. vendég: RAKOVSZKY ZSUZSA
DECEMBER 7. vendég: GARACZI LÁSZLÓ
MINDENKI SZÍNHÁZA ÉLMÉNY – TANULÁS – KAPCSOLAT
Jól kiválasztott előadással és jól előkészített színházlátogatással a jövő közönségét nyerhetjük meg!
OKTÓBER 11., HÉTFŐ, 18.00
REPÜLÉSI LECKE KEZDŐKNEK – ESZME PRODUKCIÓ (50’)
Ősszel induló új sorozatunk – a gyerekközönségen kívül – gyakorló és leendő pedagógusoknak, szülőknek, színházbarátoknak és pártolóknak szól, hogy az előadások eljussanak értő és értéket továbbadni tudó nézőikhez. Ezek az előadások színházi kultúránk részei, sőt nem egy közülük egy-egy évad kiemelkedő teljesítménye.
A kreatív formákkal szabadon kísérletező, képzeletet felszabadító, gondos odafigyeléssel, kedvvel és szándékkal készült míves darabok ezek.
A hazai pedagógusképzés hiányossága, hogy színházi alkotó emberek nem tartanak kurzusokat, pedig a legtöbbet ők tudjnak az együttjátszás, az együtt – mesélés fortélyairól. Olyan előadásokat mutatunk be, amelyek mindegyike méltán tarthat számot a felnőtt közönség érdeklődésére, tanulható, továbbadható ötleteket, módszereket kínál. Az esti órákban bemutatott előadásokkal a közművelődésben, az iskolákban, óvodákban dolgozó szakemberek munkájához nyújtunk segítséget ahhoz, hogy milyen előadásokat hívjanak meg. Az előadások köré tematikus beszélgetéseket szervezünk, ahol az alkotókon kívül gyerek – neveléssel és színházzal foglalkozó szakemberekkel is találkozhatnak vendégeink.
A beszélgetéseket GABNAI KATALIN vezeti, de számítunk a nézők aktív közreműködésére is. Az este szakmai vendégei: ELLINGER EDINA bábművész, valamint az előadás alkotói és közreműködői.
Az idei kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléján az előadásban játszó Badacsonyi Angéla és Újvári Janka színésznői különdíjat, Gabnai Katalin életműdíjat kapott.
KONZERVNYITÓ AKCIÓCSOPORT
OKTÓBER 28., CSÜTÖRTÖK, 20.00
VENDÉG: MIREISZ LÁSZLÓ BUDDHISTA FILOZÓFUS, TÉMA: BUDDHIZMUS ÉS MŰVÉSZET
A Konzervnyitó Akciócsoport egy rendhagyó művészi közösség, amelyet Szandai Mátyás és Dés András, a magyarországi improvizatív zenei színtér két fiatal tagja hívott össze. A csoport havi rendszerességgel szervez koncertsorozatot, ahol alkalmanként más-más témát jár körül. A témák az esetek többségében nem zenéhez kapcsolódóak, kiválasztásuk elsődleges szempontja, hogy inspirálóak legyenek. A tagok egyik fő célja, hogy újabb és újabb kihívások elé állítsák magukat és hónapról hónapra új darabokkal rukkoljanak elő az adott témával kapcsolatban. A zenészek mellett az est másik főszereplője egy az adott témában kompetens vendég. Az est egyik fő mozgatórugója pedig az interaktivitás, hiszen nemcsak a meghívók kérdezik a meghívottat, hanem a vendég is hozzászól a koncerthez és természetesen a közönség aktivitására is számít a csoport. Reményeink sze rint koncertsorozatunk igazi közösségteremtő erővel fog bírni, ahol párbeszéd alakul ki zene és társművészetek, hozzáértők és laikusok, előadók és közön ség között.
A csoport tagjai: ÁVÉD JÁNOS – szaxofon, BACSÓ KRISTÓF – szaxofon, DÉS ANDRÁS – ütőhangszerek, LUKÁCS MIKLÓS – cimbalom, OLÁH SZABOLCS – gitár, SZABÓ DÁNIEL – zongora, SZANDAI MÁTYÁS – nagybőgő
További alkalmak: NOVEMBER 20. vendég: AL GHAOUI HESNA riporter, téma: Nők a frontvonalon; DECEMBER 18. vendég: SPIRÓ GYÖRGY író, téma: „Ezek a mai fiatalok!”
Szereplők: Alceste – Czékmány Olivér; Celiméne – Jákfalvi Anett Gabriella; Philinte – Bársonyosi Dávid; Éliante – Tancsics Katalin; Oronte – Kropf Gábor; Arsinoé – Nimsz Zsuzsanna; Isabelle – Rácz Virág; Marine – Figel Kitti; Dorine – Baranyi Sára Borbála; Anzelm – Novák Roland
Rendező: Balla Richárd