Marschalkó Zsolt (1962–2008) drámaíró, költő április 12-én lenne 50 éves.
Salgótarjáni könyvbemutatóra hívom Önöket: baráti emlékezésre és pályatársi tiszteletadásra.
„Összefogás és alkalom szülte ezt a könyvet. A Palócföld folyóirat 2001/5. számának előkészítése során Marschalkó Zsolt szerkesztő arra kérte Földi Pétert, hogy a lapszámban szereplő festményeit segítsen beazonosítani. Földi Péter a nála lévő kiállítási képaláírások 2,5x10 cm-es fehér oldalára, emlékezetből lerajzolta a munkái tömörített változatait. Néhány évvel később Marschalkó Zsolt azzal az ötletével állt elő, hogy a rajzok mellé verseket írna. Földi Péter örömmel beleegyezett, s – kérésre – még rajzokkal egészítette ki a kollekciót. Ám a megkezdett munka hamar félbeszakadt. A 2008-ban elhunyt Marschalkó Zsolt drámaíró, költő, szerkesztő salgótarjáni, nógrádi pályatársai-, tisztelői- és barátaiként úgy határoztunk, születésének 50. évfordulójára befejezzük ezt a szonettkötet-tervét, amit ő már nem tehetett meg. Hagyatéka és emléke ápolásához leginkább a tollunkkal járulhattunk hozzá, remélve, – az »égi Parnasszusról« figyelve – nincs ellenére, hogy helyére álltunk. Munkánk során bíztunk abban, Zsolt bennünk őrzött szelleme vezeti sorainkat, sikerül az ő hangján pengetni a líra húrjait. Mi így, ezzel kívánjuk jelezni, köztünk él, most is velünk tart az irodalom ügyeiről beszélni, beszélgetni Salgótarján és Nógrád útjain. Azon, ahol otthon volt, otthon van, mindig is otthon lesz. Ahol otthont és értéket teremtett. Számunkra, és mások számára is.”
Jöjjön el közénk, vagy legalább lélekben legyen velünk április 12-én 16.30 órakor kezdődő rendezvényünkön!
Handó Péter