Ugrás a tartalomra

Meghódította a kritikát Polanski thrillere a félidejében járó Berlinalén

Roman Polanski kapott egy kis haladékot: végre nem harminc éve elkövetett liliomtiprása miatt cikkeznek a rendezőről a lapok, hanem a Berlinale versenyprogramjában bemutatott thrillerét méltatják.

Sok kritikus máris az Arany Medve-díj nagy esélyeseként emlegeti, holott a filmfesztivál még csak a félidejénél jár. A Berlinalén kiadott Screen magazin közvélemény-kutatása szerint a nemzetközi kritikusok fej-fej mellett szavaztak Polanski fimjére és az Eu cand vreau sa fluier, fluier (Ha fütyülni akarok, fütyülök) című román produkcióra. A Der Tagesspiegel című német napilap által megszondázott német kritikusok is ezt a két filmet emelték ki az eddig lefutott versenyfilmek mezőnyéből.
A román dráma egy 19 éves elítéltről szól, aki a börtönben tudja meg, hogy anyja a kisebb testvérével együtt el akarja hagyni az országot. Kétségbeesett menekülési kísérletként túszul ejt egy börtönben dolgozó nőt.
Polanski, aki 1966-ban Zsákutca című filmjével egyszer már elnyerte az Arany Medvét, nem lehetett jelen politikai thrillere, a The Ghost Writer (A bértollnok) berlini premierjén, mivel jelenleg svájci házi őrizetben vár kiadatására.
A Robert Harris brit bestselleríró regényéből forgatott filmje legtöbb kritikusától jó osztályzatot kapott. A The Ghost Writer főszereplője Ewan McGregor egy volt kormányfő (Pierce Brosnan) memoárjainak megírására szerződik. Miközben a politikust háborús bűnökkel vádolják, az író kényelmetlen titkokra bukkan az egykori kormányfő és felesége (Olivia Williams) múltjában. Harris The Ghost című regénye annak idején vihart kavart, mert sokan felfedezték a nyilvánvaló párhuzamot regényének főhőse és a korábbi brit miniszterelnök, Tony Blair között.
A versenyen kívül vetített filmek közül sikert aratott Martin Scorsese Viharsziget című thrillere, a My Name is Khan (Nevem Khan) című bollywoodi mozi, valamint a graffitiművész, Banksy első filmes próbálkozása, az Exit Through the Ghift Shop című dokumentumfilm is.
A Berlinale Werner Herzog német rendező által vezetett héttagú zsűrije szombaton adja át a fesztivál díjait. (MTI)