Ugrás a tartalomra

A mégiscsak szociáldemokrata – Fejtő Ferenc

 

 

M E G H Í V Ó

 Bartus Tamás és Soós Eszter Petronella

A MÉGISCSAK SZOCIÁLDEMOKRATA – FEJTŐ FERENC

című könyv bemutatójára

 2017. december 7., csütörtök 17.30 óra

Francia Intézet

(1011 Budapest, Fő utca 17.)

 A kötetet

Agárdi Péter irodalomtörténész és Kende Péter szociológus mutatja be

 A vendégeket

Kocsis András Sándor,

a Kossuth Kiadó elnök-vezérigazgatója köszönti

 Moderátor:

László Ágnes

a Kossuth Kiadó kommunikációs vezetője

 

Fejtő Ferenc 2008-as halála óta elegendő idő telt el, hogy tisztelői egy tudományos igényű és módszerű, a személyes ismeretségeket és elkötelezettségeket félre tevő, ugyanakkor az embert pillanatra szem elől nem tévesztő kötettel álljanak elő. A tanulmánykötetnek éppen ez az ambíciója – illetve az, hogy a Fejtő-kutatás számára eddig ismeretlen vagy elhanyagolt kérdéseket dolgozzon fel, elsősorban a szerző késői publicisztikai és politikai tevékenysége köréből merítve a témákat.

A könyvbemutató után a szerzők dedikálják a könyvet, amely a helyszínen kedvezményesen vásárolható meg.

Kérjük, jelezze vissza részvételét az agnes.laszlo@kossuth.hu címen.

 

 

Forrás: Kossuth Kiadó