Mickey Rourke, Vincent Cassel és a brazil Alice Braga játsszák a főszerepeket a Paolo Coelho 11 perc című regényéből készülő filmben.
Az azonos című filmet júniusban kezdik forgatni Brazíliában és a svájci Genfben, a rendező az a Hany Abu-Assad lesz, akinek 2005-ben készült Mennyország most című alkotását a legjobb külföldi film kategóriájában jelölték Oscar-díjra. A 11 perc egy fiatal és naiv brazil lány (az Isten városából megismert Braga) történetét meséli el, aki szerelmi csalódása után prostituáltként köt ki egy genfi klubban, amely a Mickey Rourke által megformált karakter tulajdonában áll. A 2003-ban megjelent 11 perc nemzetközi könyvsiker lett, 40 nyelvre fordították le.
Alice Braga most fejezi be a Repossession Mambo című film forgatását, A pankrátorral visszatérését ünneplő Mickey Rourke pedig egy szerepről tárgyal A Vasember második részében. Az Ocean-filmekből is ismert francia Vincent Cassel a Halálos Közellenség második részében nyújtott alakításáért kapott pár napja César-díjat. (MTI)