Ugrás a tartalomra

 

A MISZJE kihirdette az írópályázat szakmai győztesét

Egy hónap múlva indul a PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztivál –

A MISZJE kihirdette az írópályázat szakmai győztesét

 

Megvan a szeptember 24. és 28. között első alkalommal zajló PesText – Nemzetközi Irodalmi Fesztivál irodalmi pályázatának szakmai győztese.  A szervezők „Neked mit jelent a szabadság?” címmel írtak ki pályázatot, melyre július végéig 201 alkotás érkezett be. A 11 műből álló shortlistre pedig augusztus végéig lehet szavazni, hogy kiderüljön, ki lesz a közönségdíjas.

A MISZJE (Magyar Irodalmi Szerzői Jogvédő és Jogkezelő Egyesület) csapata úgy gondolta, hogy az idén először megrendezésre kerülő PesText Nemzetközi Irodalmi Fesztiváljához kapcsolódóan nyílt, magyar nyelvű szépirodalmi pályázatot hirdet. Arra voltak kíváncsiak – ezzel is megemlékezve a visegrádi országok rendszerváltozásainak jubileumáról –, mit jelent ma a kortárs magyar szerzők számára a szabadság. A beérkezett művek száma minden várakozásukat felülmúlta. Összesen 201 érvényes magyar nyelvű pályázat érkezett be a határidő lejárta előtt. 124 prózai mű (leginkább novellák, valamint néhány esszé), 75 vers és 2 dráma. A beérkezett alkotásokból fiatal írók választották ki a 12 legjobbat.

Az előzsűri tagjai voltak: Csepregi János Junior Prima-díjas író, mentálhigiénés szakember, a MISZJE munkatársa; Urbán Bálint irodalmár, műfordító, az ELTE BTK Portugál Tanszékének oktatója, a Versum szerkesztője és Zelei Dávid Bodor Béla-díjas kritikus, történész, a kettő metszetében pedig hispanista.

A szakmai zsűri tagjai voltak: dr. Hansági Ágnes irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem docense, Mészáros Sándor, a Kalligram Könyvkiadó vezetője, a MISZJE elnöke és Kukorelly Endre író, költő.

A szakmai díjat odaítélő zsűri az értékelési folyamat alatt nem ismerte a művek alkotóinak kilétét!

A shortlistre került írások közül 1 nyerte a szakmai zsűri fődíját, a maradék 11 pályázó közül 1 pedig közönségdíjat kap az augusztus végéig tartó szavazás alapján. Bárki szavazhat a művekre a fesztivál hivatalos weboldalán: http://pestextfestival.hu/palyazat/.

A szakmai zsűri díját Halleves című verséért Izsó Zita kapta meg, a PesText fesztivál weboldalán olvasható: http://pestextfestival.hu/

Izsó Zita 1986-ban született Budapesten. Gyermekkorát Budaörsön töltötte. 2004-ben érettségizett a Szent Margit Gimnáziumban, majd az ELTE jogász szakán szerzett diplomát. 2007 óta publikál verseket és műfordításokat. A FISZ Világirodalmi Sorozatának szerkesztője (angol, német, spanyol és francia nyelvből fordít).

Kötetei: Tengerlakó (FISZ, 2011, versek), Színről színre (Prae, 2014, versek), Pesti nő (Bach Mátéval, Athenaeum, 2017, interjúk), Éjszakai földet érés (Scolar Kiadó, 2018, versek)

A szervezők mind a szakmai, mind a közönségdíjas írást lefordítják angol, cseh, lengyel és szlovák nyelvre, valamint a nyertes művek megjelennek a fesztivál zinjében is. Szerzőik pedig bruttó 200.000 forint jutalomban részesülnek és meghívást kapnak a PesText fesztiválra.

Az PesText Fesztivál a Magyar Irodalmi Jogvédő és Jogkezelő Egyesület (MISZJE) és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) szervezésében, a Visegrad Fund támogatásával valósul meg, három fő helyszínen: a PIM-ben, az A38 Hajón és a Lumenben. A városi tereken is bele lehet futni majd irodalmi és összművészeti programokba: a MAPoetry néven futó programok között irodalmi koncertek, zenés felolvasások, performanszok is lesznek.

Kiemelt támogató: Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM)

Támogatók: NKA, Visegrad Fund

A fesztivál weboldala: http://pestextfestival.hu/

A fesztivál facebook oldala: https://www.facebook.com/pestext.festival

További információ: Varga Betti, 06 30 680 1817, email: miszjeprogram@gmail.com