Ugrás a tartalomra

Murányi Sándor Olivér Folyamtánc címmel megjelent kötetének bemutatóját rendezik Budapesten

FOLYAMTÁNC – könyvbemutató

 

Murányi Sándor Olivér író fenti címmel megjelent kötetének ősbemutatójára kerül sor június 11-én, szombaton 19 órától a budapesti Nyitott Műhelyben a 93. Ünnepi Könyvhét keretén belül.

A könyvet Dr. Fried István Herder-díjas irodalomtörténész ajánlása jegyzi:

„Murányi Sándor Olivér új prózája érdekes vállalkozás: a talán lazábban összefűzött történetek részint helyét, értelmes létezése színterét változtató, sokat töprengő szereplő dilemmáival ismertetnek meg, részint az „erdélyiség” nem megszokott értelmezését kínálják föl. Miközben havasok közeléből a jelképesen is érthető Duna mellé költöző én-elbeszélő föltérképezi egy új otthon földrajzát, lakóinak, furcsa személyiségeinek eddig rejtve maradt történetét, egyben a maga nyugtalanságának, otthonra lelni akarásának krónikáját is adja. Ez a szétágazó, de éppen a helyre lelés szándékával összefogott elbeszélés (humorral, tragikus felhangokkal, oknyomozással) egy teljes életet élni akaró személyiségről tanúskodik, melynek messze nem a hátterében az elhagyott, időnként meglátogatott haza képe is fölvázolódik. Az itthon és otthon nem cserélhető föl, ám időnként egymásra játszódik, és ez a mai magyar sorstörténetek ismeretében is új felismerésnek tetszik. Az érdekesen elbeszélő, markáns figurákat felvonultató próza a kiteljesedésre törő, ám a maga részlegességében is több mint figyelemre méltó vállalkozásnak nevezhető. A jól elbeszélő szerző új kötete eddigi műveihez viszonyítva újabb bizonyítéka annak, hogy prózájára érdemes figyelni; nemcsak jó olvasmány, hanem meggondolkodtató történetmondás régiónk, a sokféle (magyar) haza önmagaságát kereső személyiségéről.”

 

A szerző beszélgetőtársa Gálfalvi Ágnes irodalomkritikus, Jász Attila költő és Vida Gábor író. Közreműködik felolvasással Kiss Eszter, gitárral Lovasi András és Szántó Marcell. Az esemény házigazdája Finta László, támogatója a Szépírók Társasága és a Nyitott Műhely. A kötet a helyszínen kedvezményesen megvásárolható, az író dedikálja. Mindenkit szeretettel várnak.