A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 2010. április 20-án, kedden este 7 órától bemutatja Danyi Zoltán NAPÚT A CÉDRUS ÁRNYÉKÁBAN c. előadását a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház színháztermében.
A színházi esszé izgalmas találkozása a mozgásszínháznak, a beszédcentrikus színháznak és a képzőművészetnek, rendezője Döbrei Dénes, a világhírű Jel Színház tagja.
Nem egy megszokott színházi előadást kínál ezúttal a Figura Stúdió Színház. Aki ezt várja tőlünk, könnyen csalódhat. Egy előadás születésének rejtelmeibe avatjuk be a nézőt. Azonban nem adjuk olcsón a tikainkat.
A Mester és Margarita szereplője, Grigorij Danyilovics színházigazgató Bulgakov regényének őrületéből menekül el, hogy még a téboly előtt egy utolsó kísérletet tegyen ép elméjének megmentésére. Úgy gondolja, a legjobb az lesz, ha ő, a regényhős, megírja a maga regényét. Szereplőket, történeteket talál ki, szaporodnak a teleírt oldalak, de valahogy nincs megelégedve művével. Egyes jeleneteket kihúz, újakat talál ki helyettük. A szereplők közben megelevenednek, és életre kelve már saját akarattal rendelkeznek, küzdenek a saját életükért. Grigorij nincs könnyű helyzetben, egyfelől viaskodnia kell a regény szereplőivel, másfelől emlékképek kínozzák.
A Napút a cédrus árnyékában a regényfolyamból kihúzott figurák története, életre kelnek a színpadon és elmesélik saját kis történeteiket, megmutatják életüket.
Az ősbemutató egyben a szerző első színházi kísérlete is, hisz a vajdasági író eddig még nem próbálkozott színpadi szöveg megalkotásával. A Napút a cédrus árnyékában a Csak egy mondat c. novella színpadra alkalmazása, a színpadi mű az NKA - Nemzeti Kulturális Alapprogram ösztöndíjával készült.
Az előadás rendező-koreográfusa Döbrei Dénes, aki Nagy József Jel Színháznak tagja, látványtervezője Hegyi Csaba képzőművész, a Pécsi Tudományegyetem művészeti karának tanárja, a zeneszerező pedig a franciaországi Rodolphe Bourotte. Játsszák: Boros Mária, Máthé Annamária, Vajda Gyöngyvér, Gazdag Erzsébet, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor és Szabó Eduárd.
A jegyek ára 12 lej, nyugdíjasoknak és diákoknak 7 lej. Megvásárolhatók a Nemzeti Színház és a Stúdió Színház jegypénztáránál.
Figura