Március 10-én, kedden este, második alkalommal adták át a budapesti Nemzeti Színházban a Kaszás Attila-díjat, melyet Pokorni Zoltán, Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzatának polgármestere, és a Mozaik Művészegyesület alapított, hogy ily módon ismerje el azokat a színművészeket, akik az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő művészi teljesítményük mellett, a társulaton belül is fontos közösségépítő szerepet vállaltak. A két évvel ezelőtt, 2007 március 23-án elhunyt Kaszás Attila színművész emlékére tavaly létrehozott elismerést a pályatársak szavazatai alapján kaphatja meg egy magyarországi vagy határon túli magyar kőszínház színésze.
A szavazás első fordulójában minden színész kiválasztotta saját társulatából azt a színészkollégát, akit az elmúlt évben nyújtott művészi teljesítményéért, emberségéért és közösségi szerepvállalásáért a legméltóbbnak tartott a Kaszás Attila-díjra; a második szavazási körben a társulatok által kiválasztott jelöltek maguk közül választották meg a 2009-es év Kaszás Attila-díjának nyertesét. A teljes magyar színésztársadalom által odaítélt díjat idén Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vehette át.