Ugrás a tartalomra

A nemzeti ünnepen kezdődik a XXI. Debreceni Tavaszi Fesztivál

Hagyományosan a Debreceni Tavaszi Tárlat március 15-ei megnyitójával veszi kezdetét a XXI. Debreceni Tavaszi Fesztivál, amely a város napjának rendezvényei előtt, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversennyel zárul április 9-én.

    A város napját, április 11-ét megelőző kórusversenyt ötven évvel ezelőtt, 1961-ben rendezték meg először, így ezúttal április 8–9-én kétnapos ünnepi hangversenysorozattal elevenítik fel annak félévszázados történetét – közölte Somogyi Béla alpolgármester, a kórusverseny elnöke a fesztivál hétfői sajtótájékoztatóján Debrecenben. Hozzátette: idén a jubiláló kórusversennyel a város fennállásának 650. és Bartók Béla születésének 130. évfordulójára is emlékeznek.    
Balogh József versenyigazgató kiemelte, hogy a kétnapos előadássorozaton fontos szerepet kapnak a debreceni amatőr énekkarok, amelyek mindig is bázisai voltak a városi kóruséletnek. A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny elmúlt ötven évét egy április 9-én nyíló kiállításon mutatják be, ahol a tárgyi dokumentumok mellett képi és hanganyagok elevenítik fel a rendezvény múltját.    
Siklósi Csaba, a Főnix Rendezvényszervező Kht. programigazgatója a tavaszi fesztivál programjairól szólva elmondta: a tavaszi tárlat is jubilál, hiszen idén 20. alkalommal rendezik meg. Az évfordulóra való tekintettel a város és a megye képzőművészei közül a pályázók mindegyike kiállíthat legalább egy képet. A Kölcsey Központban így 63 alkotó 86 alkotása jelenik meg.    
A programokat a szervezők igyekeztek úgy összeállítani, hogy minden korosztály és művészeti stílus kedvelői megtalálják az ízlésüknek megfelelő előadást – hangsúlyozta Siklósi Csaba, kiemelve a Voces Vonósnégyes, a Quimby, a Percossa, az Erik Truffaz Quartett, a Csík Zenekar és a Talamba Ütőegyüttes fellépéseit.
    A koncerteken kívül bábelőadás, komédia és a hagyományos Frankofón Filméjszaka programjai között válogathatnak a művészet iránt érdeklődők a tavaszi fesztivál idején cívisvárosban.  (MTI)