A magyaron kívül más népek kultúráját is bemutatja ezentúl a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdői Múzeumfalu; minden hónap utolsó hétvégéjén egy-egy ország életével, nevezetességeivel és lakóinak szokásaival ismerkedhetnek meg a látogatók a skanzenben.
A nyitórendezvény február 26-án lesz, elsőként a világ legnépesebb országát, Kínát mutatjuk be az érdeklődőknek – mondta Páll István, a létesítmény igazgatója az MTI-nek.
Legutóbb az ázsiai ország második legnagyobb városában, Sanghajban rendezték meg a muzeológusok világkongresszusát, és a résztvevők – köztük a nyírségi múzeumfalu vezetője – ellátogattak az ősi kínai kultúrát őrző, az európai etnográfusok számára igazán különleges múzeumokba. Jövő szombaton Páll István élménybeszámolóját vetített képek illusztrálják majd; ezek felvillantják a kínai múzeumok felbecsülhetetlen értékű gyűjteményeit, a távoli országban lakó népcsoportok életét és ma is fennmaradt szokásait. Az előadást gasztronómiai bemutató egészíti ki, amelyen Kína népi ételeinek csemegéit, specialitásait kóstolhatják, illetve kuriózumnak számító teáit ízlelhetik meg a nyitórendezvény látogatói. A sóstógyógyfürdői múzeumfaluban a következő három ország-ismertető rendezvényen, március, április és május utolsó hétvégéjén a tervek szerint Irán, Ausztrália és Malajzia mutatkozik be. Iráni útiélményeit Istvánovits Eszter régész, az ausztráliait Daragóné Cservenyák Katalin újságíró, míg a malajziait Göőz Lajos geográfus osztja meg az érdeklődőkkel. (MTI)