Ugrás a tartalomra

Norvég és román film nyert a 8. Nemzetközi Erdélyi Filmfesztiválon

Az Észak című norvég film és a román Rendőr, melléknév című alkotás nyerte megosztva a nyolcadik alkalommal megrendezett Nemzetközi Erdélyi Filmfesztivál (TIFF) nagydíját, míg Lakatos Róbert Bahrtalo! című alkotása második helyen végzett a közönségszavazáson.

A kolozsvári filmfesztivál díszvendégét, Claudia Cardinale olasz színésznőt életműdíjjal jutalmazták a szombat esti díjkiosztón – számolt be az eseményről a Krónika című kolozsvári napilap hétfői számában. A gálán romániai és külföldi filmkészítők mellett többek között Emil Boc román miniszterelnök is részt vett.

 
Az öttagú zsűri – köztük Hajdu Szabolcs filmrendező – a norvég Rune Denstad Langlo rendezte Észak, illetve a román Corneliu Porumboiu rendezte Rendőr, melléknév című filmjének ítélte oda a TIFF nagydíját.

 

Az Észak című alkotás humoros, romantikus film, mely egy lelki válságba jutott atléta, Jomar különös útját mutatja be. A film, melyet egyébként az idei berlini filmfesztiválon is bemutattak, a legjobban fényképezett filmnek járó díjat is elnyerte Kolozsváron.

 

A legjobb rendezőnek járó elismerést Barmak Akram vihette haza Kabuli gyerek című alkotásával. Az átvételkor a rendező az Afganisztánban elesett öt román katona emlékének ajánlotta a díjat.

 

A vasárnap este zárult fesztivál közönségdíját a Machan című, Uberto Pasolini-film nyerte el, míg Lakatos Róbert Bahrtalo! című filmje második helyen végzett a közönségszavazáson.

 

A Nemzetközi Erdélyi Filmfesztivál, melyet először 2002-ben rendeztek meg, mára Románia legrangosabb filmfesztiváljává nőtte ki magát - írta a Krónika.

 

(MTI)