Ugrás a tartalomra

Nyári tárlatvezetések az Arany-kiállításon minden csütörtökön és szombaton

 
„Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet (Arany János-kiállítás az OSZK-ban)
 
A kiállítás az OSzK kézirattárának páratlan kincseire épül, kiegészülvén a korabeli első folyóirat-megjelenésekkel, kötetkiadásokkal, de a tárlat kitér az Arany-recepció és kultusz kérdéseire is.
 
A kiállítás központi eleme a Toldi-trilógia kézirategyüttese, melyet a költő leszármazottai adományoztak 1899-ben az Országos Széchényi Könyvtárnak. A Toldi, a Toldi estéjének két teljes kéziratvariánsa és a Toldi szerelme tisztázott példánya eredetiben látható majd a kiállításon, miként számos más, az életpálya fontos művének kézirata, így pl. a Családi kör, a Hídavatás, a Vörös Rébék és a Buda halála.
A látogatók bepillantást nyerhetnek a költő akadémiai munkájába, a Petőfivel való levelezésébe, megtekinthetik – a szintén a nemzeti könyvtárban őrzött – híres Petőfi-rajzokat Arany Jánosról, illetve a Csonka-toronyról.
Az életút kronologikus és témaorientált bemutatása mellett helyet kapnak az összeállításban az Arany személye és az életműve által ihletett képzőművészeti alkotások eredetijei is – így Barabás Miklós, Székely Bertalan, Buday György, Stróbl Alajos munkái, melyeket a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum bocsátott rendelkezésünkre.
 
A kiállítás része napjaink Arany-kultusza is, melynek egyik szép megnyilvánulása közel száz kortárs magyar költő verses reflexiója, melyet az ünnepi év alkalmából a nemzeti könyvtár felkérésére kéziratos formában küldtek el a kiállítás számára. A kiállítás zárását követően az értékes kézirategyüttest Kézirattárunk, mint az 2017-es Arany János-emlékév egyik emlékét külön fondban őriz majd meg.
A kiállítás kurátorai: Dr. Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész, a Kézirattár és Borbély Mónika irodalomtörténész, a Tájékoztató Osztály munkatársa.
A Nemzeti Ereklyetérben és a Manuscriptorium kiállítótérben megrendezett interaktív tárlat megnyitója 2017. április 28-án 11 órakor kezdődik.
 
Tervezze meg látogatását!
A nyári időszakban minden csütörtökön és szombaton 16 órakor tartunk szakvezetést érdeklődő látogatóink részére. Ezen alkalmakkor a tárlatvezetést 10 fő megjelenésekor tudjuk biztosítani. Szervezett csoportok más időpont igénylése esetén a csoportvezetes@oszk.hu e-mail címen jelentkezhetnek, legkésőbb két héttel a látogatás előtt.
A kiállítás – melyet az esztendő során könyvbemutatók, pódiumbeszélgetések, speciális tárlatvezetések, rendhagyó magyarórák kísérnek – 2017. november 25-éig tekinthető meg.
Éves olvasójeggyel rendelkező látogatóinknak a belépés ingyenes. A kiállítás keddtől szombatig 10 és 19 óra között látogatható a nyári zárvatartás idején is.
Jegyárak:
Felnőtt, teljes árú jegy: 1.200 Ft
Kedvezményes jegy: 800 Ft
Csoportjegy (8 főtől): 600 Ft
Múzeumpedagógia foglalkozás díja: 3.000 Ft/ csoport
Díjmentesség az aktuális díjmentes lista szerint.
 
Forrás és további információk: www.oszk.hu