Ugrás a tartalomra

Ötéves a Művészetek Palotája

A különleges események mellett a látogatók számára meghirdetett játékkal és fotópályázattal ünnepli ötödik születésnapját a Művészetek Palotája: a csütörtöktől hozzáférhető kuponfüzetekbe egészen júniusig gyűjthetik a vendégek az Ötcsillagos élmény című játék keretében a csillagokat, az "Élmény! Minden tekintetben." jeligéjű pályázatra pedig február 20-ig várják a felvételeket.

Öt év, ötezer előadás, ötcsillagos élmények – ezzel a mottóval indította útjára az ötödik születésnapját március 14-én ünneplő Müpa azt a játékot, amelynek célja, hogy a résztvevők minél több csillagot gyűjtsenek azokba a kuponfüzetekbe, amelyek csütörtök estétől érhetők el a Müpa előcsarnokaiban és jegypénztáraiban.
Mint azt Turkovics Mónika kommunikációs igazgató az MTI-nek elmondta, számos lehetőség kínálkozik a csillagszerzésre a hangversenyek műsorfüzeteinek, a Müpa ajándékutalványainak, az újonnan bevezetett Müpa-kártyáknak, a Müpa saját rendezésű előadásaira szóló jegyeinek (bizonyos értékhatár fölötti) vásárlásakor és a Müpa meglepetésnapjain egyaránt. Az épületben rendezett koncertekre érvényes jegy birtokában a Ludwig Múzeumba váltható ingyenes belépők mellé is kérhető csillag.
A játék utolsó napja június 16. lesz. Másnap azok között, akik a betelt kuponfüzeteket az épületben kihelyezett ládába bedobták, fotóalbumokat, Müpa-kártyákat, őszi bérleteket és ajándékutalványokat sorsolnak ki.
"Élmény! Minden tekintetben." címmel fotópályázatot is hirdetnek. A Müpa színpadai és terei helyet adnak a komolyzenének, operának, dzsessznek, világzenének, táncnak, könnyűzenének, gyermekfoglalkozásoknak, családi és ifjúsági programoknak, kamaratárlatoknak - a pályázatra olyan felvételeket várnak, amelyek ezekre a műfajokra rímelő érzéseket, élményeket közvetítenek.
A fotókat – amelyeket nem kell feltétlenül a Müpa épületében készíteni – február 20-ig lehet feltölteni az intézmény honlapján (www.mupa.hu) található Fotópályázat microsite-ra. A beérkezett fotókból a Müpa előcsarnokában látható majd kiállítás március 14-től április 14-ig. (MTI)