Ugrás a tartalomra

A palmürai diadalív mását állították fel a londoni Trafalgar téren

Felállították az iszlám dzsihadisták által lerombolt kétezer éves emlékmű, a palmürai diadalív másolatát a londoni Trafalgar téren.

    A méretarányos másolatot egyiptomi márványból készítette el a Digitális Régészeti Intézet (IDA) háromdimenziós technológiát alkalmazva az eredeti diadalív fotói alapján.
    A másolat három napig lesz látható Londonban, majd a világ számos városában, köztük New Yorkban és Dubajban is be fogják mutatni – adta hírül kedden a BBC News.
    Készítői szándéka szerint jövőre viszik a szíriai Palmürába, ahol végleges otthonra talál az eredeti műemlék mellett – közölte az oxfordi székhelyű intézet vezérigazgatója, Roger Michel.
    A másolat elkészítésével fel akarjuk hívni a világ figyelmét. Közös az örökségünk, univerzális, nemcsak a szíriai embereké – hangoztatta Mamún Abdel-Karim szíriai örökségvédelmi miniszter a műemlék másolatának felállításakor.
    Palmürát és ókori romvárosát márciusban foglalta vissza a szíriai hadsereg az Iszlám Állam fegyvereseitől, akik tavaly májusban rohanták le a várost. A terrorszervezet az elmúlt tíz hónapban két 2000 éves templomot, a diadalívet és több toronysírt is megsemmisített Palmürában.
    Abdel-Karim, aki a visszavétel után egy héttel kereste fel Palmürát, elmondta, hogy a dzsihadisták rombolása ellenére a műemlékek 80 százaléka épen maradt.
    Hangsúlyozta, a helyreállítási program célja, hogy új technológiák és a fennmaradt maradványok felhasználásával újjáépítsék az ősi műemlékeket, nem pedig az, hogy újakat alkossanak. 
    "Az iszlamisták pusztítása előtti látványt nem lehet helyreállítani. Tiszteletben akarjuk tartanai a tudományos módszert és Palmüra történelmi helyszínének identitását" – tette hozzá.
    Roger Michel elmondta, hogy amikor Palmürát megtámadták, elhatározta, hogy az intézet Egymillió felvétel adatbankja (Million Images Database) nevű programja segítségével – amelynek keretében önkéntesek 3D-s kamerákat kaptak Szíriában, Afganisztánban és Irakban – akcióba lépnek.
    Az 5,5 méter magas másolatot 3D-s fotók alapján készítették el, a gépek pontosan az eredeti diadalív kialakításának, formájának megfelelően alkották meg a köveket. A másolat létrehozása százezer fontba (40 millió forint) került. (MTI)