Ugrás a tartalomra

A Parnasszus Könyvek ünnepi könyvheti bemutatóját rendezték az Írók Boltjában

 

Június 13-án, a 95. Ünnepi Könyvhét nyitónapján tartották az idén megjelent Parnasszus kötetek bemutatóját és a szerzők dedikálását. Az eseménynek hagyományos módon az Írók Boltja adott helyet. Az est házigazdája Turczi István József Attila és Prima Primissima-díjas költő, író, műfordító, a Parnasszus folyóirat és kiadó alapító főszerkesztője volt.

Idén minden eddiginél több, tizenöt kötettel jelentkezett a kiadó. Turczi kifejezte abbéli örömét, hogy némely szerzőknek ez már a többedik könyve a Parnasszusnál. Filter írócsoportjával immár tizenöt éve dolgozik együtt minden hónapban. A csoportot egymás munkájának tisztelete, a művek szeretete jellemzi, és nem utolsósorban a folyamatos, szorgalmas olvasás.

Turczi a szerzők bemutatását az örökifjakkal kezdte, majd a fiatalok következtek. Röviden ismertette az alkotók munkásságát, idézett a neves pályatársak, mint például Nádasdy Ádám, Vörös István, Falcsik Mari jegyezte fülszövegekből. Megtudhattuk, kik készítették a stílusos borítóterveket. Nem kétséges, a Parnasszus könyveket jó kézbe venni. A tetszetős külsőn kívül,már most, az első oldal elolvasása előtt biztosak lehetünk benne, hogy a Parnasszus-repertoár igen változatos. Egyaránt megtalálható itt Nyolczas Marcsi ifjúsági- és gyermekíró, a színes-virágos hippi életérzést hozó Bukovenszki-Nagy Eszter, az ízes vajdasági magyar nyelven szóló Száraz Pál, a vad, lázadó, társadalomkritikus hangot megütő Makó Ágnes. Már most nagy érdeklődésre tart számot Kákonyi Lucia regénye, mely egy autista fiú története. Hegedüs Kata első kötetesként van jelen, izgatottan várjuk írásait. A bemutatón jelen levő költők felolvasták egy-egy versüket. Tibély Orsolya az év egyik felfedezettje, huszonéves informatikai mérnök, és nem mellesleg olyan szöveget hozott, amelyek mindenkit levettek a lábukról. Gulisio Tímea verseskötetével a költészeti art brut világába kalauzol minket. Abafáy-Deák Csillag új regényét már kialakult olvasótábora várja. Tóth Csilla verseskötete a bohókás borító mögött az emberi élet drámaibb oldalát is megmutatja. Szeder Réka kemény, humoros szöveget olvasott fel a kötetéből.

A könyvbemutató után a szerzők az Írók Boltjában dedikáltak.

A 2024-ben megjelent Parnasszus-kötetek:

Abafáy-Deák Csillag: Valaki hozzon egy kávét

Bukovenszki-Nagy Eszter: Hínárrevü

Gulisio Tímea: Lények

Hegedüs Kata: Spicc és nyújtott nyak

Kákonyi Lucia: Diagnózis

Kölüs Lajos: Adj magadnak időt

Makó Ágnes: Lobogni fog

Nyolczas Marcsi: Mamóka meséi

Pauljucsák Péter: Halálod nulladik évfordulóját ünnepeljük

Száraz Pál: Egy ember új élete

Szeder Réka: Már ott kéne lennem

Tibély Orsolya: Kötve hiszem

Tóth Csilla: Vannak dolgok

Fotó: Turczi István Facebook-oldala