Ugrás a tartalomra

Péter László: JÓ NAPOT, INDIÁN!

Kiállítás a Magyar Műhely Galériában (1072 BP, Akácfa utca 20.)

Megnyitja: Szombathy Bálint
Közreműködik: Burány Béla Pöcök és Mezei Szilárd
Megnyitó: 2010. február 17., szerda 18 óra
Megtekinthető: 2010. március 12-ig, munkanapokon 10–17 óráig.

Egy /tér-zene-idő/ installációs sorozat megépítése és bemutatása, fél-késznek mondható installációs ötlettervezetek, rajzok és vázlatok alapján. A tervezett kiállítási anyag két csoportra tagolódik: a falakon nagyméretű szénrajzokat, a galéria terében pedig (a kiállítási tér nagyságának és a felépítendő installációk méreteinek arányában) öt vagy hat ilyen szoborépítményt állít ki a művész.

Péter László 1958-ban a vajdasági Székelykevén (Skorenovac) született.
976 és 1991 között állandó résztvevője volt a temerini TAKT Művésztelepének. Középiskolás kora óta gyakran vesz részt a falu művelődési életében. A hetvenes évek közepén tapasztalt pangás miatt falusi fiatalokból, ön-erőből megszervezi a Szarkaláb művelődési kört.
Ekkor színdarabokkal, irodalmi estekkel, a tárgyi és a szellemi néprajz gyűjtésével, néprajzi kiállításokkal és népzenei koncertek szervezésével is foglalatoskodik, közben pedig ír (Magyar Szó, Képes Ifjúság) és rajzol. Rajzai megjelennek meg a Magyar Szóban, a 7 Napban, a Képes Ifjúságban, később az Új Symposion és a Híd folyóiratokban is.
1976-ban a becsei Középiskolások Irodalmi Vetélkedője I. helyezettje prózában.
Gimnázium után 1978-ban a belgrádi Iparművészeti Egyetemre kerül, ahol 1983-ban grafikus-festői szakon végez.
1984 óta tagja a Vajdasági Képzőművészek Szövetségének.
1981 óta folyamatosan állít ki grafikákat. Önálló kiállításokkal 2004-ig szinte minden évben szerepel. Képzőművészeti installációkat 1986 óta épít.
1995-től tagja a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének.
1998-tól aktív tagja a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesületnek.
2000–2005 között tagja a Magyar Rézkarcolók Szövetségének.
1981-től 2004-ig kb. 44 önálló kiállítása volt Jugoszláviában, Magyarországon, Szlovéniában és Szlovákiában.
http://www.lakesoft.info/peterlaszlo/contact.php