Petőfi-emlékülést nyit meg Kiskunfélegyházán L. Simon László kultúráért felelős államtitkár vasárnap abból az alkalomból, hogy 90 éve állították fel a költő szobrát a szülőhelyén.
L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára vasárnap Kiskunfélegyházán Petőfi Sándor-emlékülésen mond köszöntő beszédet, majd részt vesz a koszorúzási ünnepségen - közölte a minisztérium kultúráért felelős államtitkársága szombaton az MTI-vel.
Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, a Kiskunfélegyházi Petőfi Emlékbizottság és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület abból az alkalomból szervezte meg a megemlékezést és a konferenciát, hogy 90 évvel ezelőtt, 1922-ben állították fel Kiskunfélegyházán Köllő Miklós szobrászművész Petőfi Sándort ábrázoló alkotását.
Az eredeti helyéről, Segesvárról Magyarországra menekített szobrot felajánlásoknak és közadakozásnak köszönhetően sikerült megvásárolnia Kiskunfélegyházának. Az alkotásért több település, köztük Kiskőrös is versengett.
A város kitartásának köszönhetően Vass József akkori vallás- és közoktatásügyi miniszter úgy döntött, hogy Petőfi Sándor ércszobra Kiskunfélegyházán kap helyet.
(MTI)