Ugrás a tartalomra

A pozsonyi metró a Trafóban

 
2017., október 4., szerda, 20.00

Trafó, Budapest (Liliom u. 41.)

CZINKI FERENC: A POZSONYI METRÓ
Zenés könyvbemutató vetítéssel

Pozsonyban nincsen metró. Tervben volt, hogy legyen, el is kezdődtek a munkálatok, de végül a félkész járatokba beköltözött az Ördög. 
 
Czinki Ferenc kisregénye a balladák világát idézi. Két idősíkon – a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, valamint 2014-ben – követhetjük nyomon a rejtélyes történetet, amelyben két fiatal eltervezi, hogy megöli a jóságot. Közben a célvonal előtt pár méterrel köddé válik egy teljes lóversenyfutam, kajakosok eveznek fejjel lefelé a Dunán és a görög mitológia testet ölt a XX. századi Kelet-Európában. A pozsonyi metró a várakozás regénye. A kérdés csak annyi, hogy ki érkezik meg előbb: aki megváltást, vagy aki kárhozatot ígér…
 
Czinki Ferenc 1982-ben született Székesfehérváron. Író, szervező. A KafkaBeat Kocsmaszínház rendezőjeként, programszervezőjeként dolgozik. A József Attila Kör elnökségi tagja, a Szépírók Társasága tagja, a Visegrádi Alap irodalmi ösztöndíjasa, Móricz Zsigmond-ösztöndíjas. Egy kocsma város című kötete 2014 augusztusában jelent meg, A pozsonyi metró című kisregényét a Scolar adja ki 2017-ben. A budapesti könyvbemutatónak a Trafóklub  ad otthont.
   
Közreműködik: Schoblocher Barbara (ének), Jancsó Gábor (gitár), Hekele Dániel (trombita). Moderátor: Babiczky Tibor
Vizuál: Varga Gábor Farkas

 
A József Attila Kör és a Szépírók Társasága támogatásával.