Ugrás a tartalomra

Programsorozat vezeti fel Az ember tragédiája bemutatóját Szegeden

Kiállítások, előadássorozat és egy konferencia előzi meg az idén nyolcvanéves Szegedi Szabadtéri Játékok nyitódarabja, Madách Imre Az ember tragédiájának július 1-jei bemutatóját – jelentette be Bátyai Edina fesztiváligazgató hétfőn a Tisza-parti városban.

    A rendezvénysorozat célja, hogy minél több fiatal eljöjjön, s megnézze nemzeti drámánkat a szegedi Dóm téren – mondta a színházi szakember a kezdeményezésről tartott sajtótájékoztatón.
    2009-ben Balázs Péter szolnoki színházigazgató indította el azt a kampányt, amely igyekszik diákokkal megismertetni a Madách-művet. Ehhez csatlakozva a dráma szegedi színpadra állításában  – melyet Vidnyánszky Attila irányít – helyi és debreceni egyetemisták is részt vesznek majd – közölte az igazgató.
    Kovács Ágnes színháztörténész elmondta, Az ember tragédiája volt az a mű, amely végigkísérte a szabadtéri játékok nyolc évtizedes történetét, s minden bemutató szinte "nemzeti ügy" volt. Április 27-én színháztörténeti konferenciát rendeznek, amelyen felidézik a korábbi előadásokat.
    A közelmúltban újra megnyílt a Móra Ferenc Múzeum színháztörténeti kiállítóhelye, a Varga Mátyás-ház, ahol a száz éve született művész munkásságát bemutató tárlaton a tragédiához készült díszletekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. Ezt egy virtuális kiállítás egészíti majd ki, melyen filmrészletek, fotók és rajzok segítségével elevenednek meg a dráma korábbi szegedi bemutatói.
    A rendezvények sorában képzőművészeti tárlat is szerepel, hiszen a dráma számos neves grafikust is megihletett. A szabadtéri játékokon első, 1933-as előadás Buday György nevéhez kötődik, s később Kass János, valamint Deák Ferenc is részt vett a dráma színpadra állításában.
    Nyáron a premier előtt a Dóm téren is rendeznek tárlatot, melyen a korábbi bemutatók plakátjaival, fotóival, s más dokumentumaival ismerkedhetnek meg a vendégek.
    A Reök-palotában szerdától minden héten a művel kapcsolatos beszélgetéseket rendeznek, ezeken szó esik majd többek között Madách és Szeged kapcsolatáról, a tragédia középiskolai oktatásáról, a műhöz készült jelmezekről, az 1930-as évek Szegedének szellemi világáról. (MTI)