Ugrás a tartalomra

A Romániai Magyar Könyves Céh levele Harsányi László elnök úrnak

Harsányi László úrnak, a Nemzeti Kultúrális Alap elnökének

Tisztelt Elnök Úr!

    Ismervén a Nemzeti Kulturális Alap szerteágazó és igen áldásos tevékenyégét, fontos szerepét a magyar kultúra megőrzésében és terjesztésében, szeretném felhívni szíves figyelmét arra, hogy az erdélyi magyar könyvkiadás számos – magyar kulturális közkincsnek számító – igen fontos terméke nem jut el az anyaországi könyvtárakhoz.
    Ez több okból is méltánytalan állapot. Elsősorban azért, mert emiatt még mindig nem tudatosulhatott az arra elhivatottakban, hogy az erdélyi magyar könyvkiadás folyamatosan őrzi közszolgálati jellegét azáltal, hogy a magyar kultúrát gazdagító, az évtizedekig tabunak számító történelmi és néprajzi jellegű tanulmány- és forráskötetek – sok esetben önerőből történő – kiadását felvállalva kutatási alapot biztosít tudósok és laikusok számára egyaránt. Másfelől azért, mert – miközben e művek erdélyi értékesítése több okból is komoly nehézségekbe ütközik – ezek az igen fontos források nem állhatnak magyarországi kutatók és más érdeklődök rendelkezésére. De ugyanez a helyzet az Erdélyben megjelenő eredeti szépirodalmi művekkel is.
    Ebből kiindulva szakmai szervezetünk nevében szíves figyelmükbe ajánlom fontosabb kiadóink – a Bookart (Csíkszereda), CE Koinónia (Kolozsvár), Charta (Sepsi-szentgyörgy), Erdélyi Múzeum Egyesület (Kolozsvár), Erdélyi Gondolat (Székelyudvarhely), Irodalmi Jelen (Arad), Komp-Press (Kolozsvár), Kriterion (Kolozsvár), Mentor (Marosvásárhely), Művelődés Alapítvány (Kolozsvár), Pallas Akadémia (Csíkszereda), Polis (Kolozsvár), Pro-Print (Csíkszereda) – könyveit, illetve szeretném javasolni, hogy egy beszélgetés erejéig teremtsen lehetőséget számunkra, hogy közvetlenül is – akár mintapéldányok bemutatásával egybekötve – bebizonyíthassuk állításunk érvényességét, és egyúttal megkérhessük, segítsen abban, hogy kiadványaink – a könyvtárak révén – eljuthassanak a magyarországi célolvasókhoz is.

   
    A legjobbakat kívánva tisztelettel üdvözli,

                                                                Káli Király István
                                                            az RMKCéh elnöke

Marosvásárhely, 2009. február 16.