A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete hagyományos gyergyószárhegyi tábora idén is alkalmat nyújt az Oltytán László Emlékdíj átadására. Első ízben, 2007. szeptember 8-án a kitüntetést az írott sajtó egyik jeles munkatársa, a sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila, a Háromszék újságírója vehette át. Tavaly a Krónika munkatársa, Rostás Szabolcs részesült a kitüntetésben.
Míg a 2007-ben közzétett felhívás kimondottan a főszerkesztőkhöz szólt, akik jelölhettek munkatársaik közül - de sajnos, néhány kivétellel, valamilyen okból kifolyólag nem éltek a lehetőséggel -, tavaly módosítottak a versenyfeltételeken. Akárcsak 2008-ban, idén is nyílt versenyt hirdetnek.
Oltyán László 1935. augusztus 19-én született Marosvásárhelyen és ugyanott hunyt el 55 éves korában, 1990. november 16-án. Szerszámlakatosként kezdte pályafutását, majd a helyi napilap, a Vörös Zászló munkatársa (1958-) és a bukaresti Ifjúmunkás riportere (1959-) lett. 1962-től 1988-ig ismét a Vörös Zászlónál dolgozott. Irodalmi igényű, rendkívül színes riportjaiban az oknyomozó újságírót véljük felfedezni, azt, aki akár a teljhatalmú hatóságokkal dacolva mindig a kisember pártjára állt. A mozgalmasság, a pergősség és az igazságszeretet jellemezte irodalmi munkásságát is. Amikor úgy érezte, hogy semmiként nem állhat be a rendszert és annak vezetőjét dicsőítők sorába, 1988-ban kilépett a sajtóból és szürke fejjel elment segédmunkásnak a gyárba. Bátor gesztusával a többség tiszteletét és a hatalom ellenszenvét vívta ki. Csak jó két hónappal az 1989-es fordulat után térhetett vissza a helyi napilaphoz, miután annak olvasói nyílt levélben kérték Oltyán László újraalkalmazását.
Halála után 15 évvel a Pro Novum Kulturális Egyesület a Népújság támogatásával, a MÚRE és a Marosvásárhelyi Írói Egyesület közreműködésével emléktáblát állíttatott a szerkesztőség Dózsa György utcai székházában. A kétnyelvű márványtáblára rögzített bronzplakett Puskás Sándor szobrászművész alkotása.
A pénzjutalommal és emlékplakettel járó díjra szeptember 10-ig lehet benevezni az arra érdemes munkákkal. A kitétel ezúttal is ugyanaz, mint egy évvel korábban: munkában, tartásban Oltyán László 1989 előtt kitaposott útját kell követni. A romániai magyar sajtóban Oltyánnak számos követője van, ezért lenne honnan válogatni.
A nevezéshez három riportot kell küldeni a megadott címek/számok egyikére.
Elkerülendő az önjelölés egyesek számára kellemetlennek érzett jelegét, a díjra kollégák is ajánlhatják újságíró pályatársaikat.
Az idei díjak odaítéléséről a tavaly kialakult ötfős grémium dönt, melyben helyet kap Oltyán László özvegye, Szekeres Attila, Gáspár Sándor, Tófalvi Zoltán és Szucher Ervin.
A pályamunkákat a juventus1@clicknet.ro címre várjuk.
Tel/fax.: 0265/268-645