Ugrás a tartalomra

 

SLAM POETRY SHOWCASE

A fenti címmel várja a slam kedvelőit a Szigetmonostor Faluház május 21-én, kedden 17 órától. Első alkalommal lépnek fel slammerek a Szentendrei-szigeten.

BÁRÁNY BENCE (1993, Miskolc) 2013 óta slammel, versenyeken volt országos 5., 4., 3., 2. helyezett. Slam Poetry Győr-alapító, állandó konferáló és szervező. Volt R2D2 farsangon tizenegy évesen, a jelmez azóta is jó rá. 2017-ben gazdaságinformatika szakon végzett, grafikus. Az a fajta, aki telefonba jegyzetel, de ha nagyítani akar, nem zoom-ol, hanem közelebb hajol.

HORVÁTH „SZÍNÉSZ BOB” KRISTÓF volt országos slambajnok (2014 – III. Slam OB) és országos csapatbajnok (2015). További eredményei: Pilvaker – 2012 (I. helyezett), Mika Slam Klub – 2012 – (I. helyezett), többszörös  Mika / Kolor SLAM KLUB dobogós, a Szóritmusolók Slam csapatának tagja, I. Országos Team Slam Bajnokság, valamint az l-ll Egyéni Országos Bajnokság résztvevője. Évek óta a hazai slam-mozgalom egyik úttörője, ahogy ő fogalmaz, a slam nagykövete. Járja az országot, slamórákat tart, felkarolja a hátrányos helyzetű fiatalokat. – A siker csak melléktermék – vallja. A rendezvény házigazdája Murányi Sándor Olivér író. Mindenkit szeretettel várnak.