Ugrás a tartalomra

Stabilitási tartalék – Negyedmilliárdos zárolás az OSZK-nál

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) teljes költségvetésének több mint 10 százalékát érinti a stabilitási alap létrehozása érdekében elrendelt kormányzati zárolás, ez 250 millió forintot jelent – tájékoztatta az intézmény hétfőn az MTI-t.

    A közlemény szerint a jelenlegi helyzetben a nemzeti könyvtár az idei évre tervezett beruházások elhalasztására és az üzemeltetési költségek optimalizálására kényszerül.
    Az OSZK hangsúlyozta: a kulturális ágazatot sújtó, február közepén elrendelt zárolás ellenére a jövőben sem csökkentik szolgáltatásaik színvonalát, ehelyett a könyvtár úgy szervezi át működését, hogy ebből az olvasók semmit ne érezzenek meg, illetve folyamatosan készíti elő idei évre tervezett kiállításait is.
    Sajó Andrea, az intézmény főigazgatója közölte: az intézmény legfőbb értéke szakmaisága, amelyet minden körülmények között megóv.
    "A könyvtár jelenleg nem tervez leépítést, különös tekintettel arra, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter múlt csütörtökön újságíróknak a Parlamentben azt mondta: a 250 milliárd forintos stabilitási alap nem okozhat elbocsátást a közszférában, annak alapvetően nem ez a célja" – idézte a kommüniké Sajó Andreát.
    Az Országos Széchényi Könyvtár ebben a helyzetben arra kéri olvasóit, hogy adójuk 1 százalékával járuljanak hozzá "írott nemzeti kulturális kincseink további magas színvonalú gyarapításához". (MTI)