Ugrás a tartalomra

Szepsi Csombor Márton emlékére jelent meg kötet

Móser Zoltán fotóművész és Szalai Attila író, esszéista Polonica varietas címmel jelentette meg emlékkötetét, amelyben végigjárják az első magyar nyelvű útirajz szerzője, Szepsi Csombor Márton (1595–1622) európai útjának lengyelországi szakaszát.

    A könyvben Szepsi Csombor Márton Europica varietas (A változatos Európa) címmel 1620-ban Kassán megjelent útikönyvének leírásai mellett Szalai Attila ugyanazokról a helyekről készített esszéi és Móser Zoltán fényképei szerepelnek.
    A Kairosz Kiadónál megjelent, lengyel és magyar nyelvű, 340 oldalas, színes albumot kedden Budapesten mutatták be.
    Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke köszöntőjében kiemelte: Szalai Attila szövegei különös párbeszédet folytatnak a 17. században élt szerzővel, akit többnyire "Márton uramnak" szólít, Móser Zoltán "fotófestményei" pedig kiegészítik a szövegeket.
    Kiss Gy. Csaba, irodalomtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem oktatója, a kötet lektora felidézte, hogy Szepsi Csombor Márton 1616-ban indult el egy társával európai tanulmányútjára. Útjának legfontosabb állomása az akkor felsőfokú intézményként működő danckai (gdanski) gimnázium volt, ott folytatott tanulmányai után azonban beutazta egész Európát. 
    Hozzátette: Szepsi Csombor Márton útleírásának értéke az anekdotákkal fűszerezett történetmesélés, amellyel bemutatja a korabeli emberek hétköznapjait, szokásait. 
    Kiss Gy. Csaba kitért arra: a Szalai-Móser szerzőpáros célja az volt, hogy négyszáz évvel Szepsi Csombor Márton után végigjárják útját és képekkel, írott szóval rögzítsék, mi maradt, mi lett a magyar utazó által felkeresett és megörökített helyszínekből.
    Szepsi Csombor Márton az Abaúj megyei Szepsi mezővárosban született, Nagybányán és Göncön végezte iskoláit, majd egy évi telkibányai tanítóskodás után 1616 májusában indult külföldi tanulmányútjára. Lengyelországból Dánia, Svédország, Frízföld partjai mellett elhajózva Hollandiába ment, ezután Angliába, majd Párizsba utazott. Gyalogszerrel folytatva útját Strasbourgban, Heidelbergben meglátogatta a magyar diákkolóniákat, majd Nürnbergen, Csehországon, Szilézián és Krakkón keresztül tért haza két és félévi bolyongásából. Itthon előbb Kassán lett iskolamester, majd 1620-ban bedegi Nyáry István Zemplén megyei főúr szolgálatába állt, ahol két év múlva járvány áldozata lett. (MTI)