Ugrás a tartalomra

Szilasi László lesz a Kanizsai Írótábor díszvendége

 Szilasi László József Attila-díjas irodalomtörténész lesz a csütörtökön kezdődő Kanizsai Írótábor díszvendége – közölték a szervezők kedden.

    A meghívó szerint a magyar-szerb határhoz közeli Magyarkanizsa irodalmi találkozóján szeptember 8. és 10. között vajdasági írók és kiadók mutatkoznak be. A város és a környező települések általános iskoláiban rendhagyó irodalomórákat tartanak, valamint író-olvasó találkozókat szerveznek. 
    A tábor csütörtökön Koncz István költő és Dobó Tihamér festő közös szobrának, az írótábor jelképének megkoszorúzásával indul, majd megnyitják Benes József Munkácsy Mihály-díjas festő- és grafikusművész Vakrepülés című kiállítását. 
    Pénteken író-olvasó találkozó keretében beszélgethetnek az érdeklődők Terék Anna költővel, valamint Tékiss Tamás íróval, majd Szilasi László irodalomtörténésszel. Este "irodalmi-közéleti tanácskozást" szerveznek Hol tartasz? Hol tartunk címmel, amely a tavaly megjelent, ugyanezt a címet viselő kiadvány beszélgetéseinek, nyilatkozatainak folytatása lehet. A kiadványban az írók arról nyilatkoztak, hol tartanak életükben és pályájukon. 
    Az írótáborban pályakezdők és a vajdasági magyar kortárs irodalom már ismert szereplői is részt vesznek. A Kárpát-medence legnagyobb hagyománnyal rendelkező, 64. alkalommal megrendezett írótábora szombaton zárul, amikor kötetlen beszélgetésre várják az érdeklődőket.  (MTI)