Ugrás a tartalomra

Színészekkel kávézva

2012. április 25. New York Kávéház – Visszaköltöznek a színészek a New York Kávéház falai közé! A nagyközönség számára indított programsorozatot az egykor a kultúra fellegváraként működő patinás létesítmény. Így a művészetkedvelők ismét rendszeresen találkozhatnak kedvenc színészeikkel, akikkel közös kávézgatás mellett beszélgethetnek.

A Világ Legszebb Kávéházának asztalainál egykor gazdag üzletemberek és bohém művészek is remekül megfértek, akik a maguk területe szerint csoportosultak külön páholyokba. Ott beszéltek először készülő darabokról, olykor még szerződések is köttettek a patinás falak között.
Most – a Boldog békeidők szellemében - a színházszerető közönség üli körbe a „newyorkos” asztalokat, hogy havonta egy vasárnap délután kedvelt színészeikkel közösen gondolkodva fejtsenek meg a színház művészetével járó műhelytitkokat. A beszélgetések a hitelesség, a minőség és a tartalom jegyében telnek, mivel ez kapcsolja össze az alkotót a befogadóval, a művészt a közönséggel és ez képez hidat a generációk között is.
A New York Kávéház Színészpáholyával utat nyit a kultúra felé, a fiatal művészeknek lehetőséget nyújt a bemutatkozásra, de teret ad azokkal a legendás színészekkel való találkozásra is, akiket mindannyian ismerünk és elismerünk, de akikkel máshol aligha van mód a közös gondolkodásra.
Így a Világ Legszebb Kávéházának gyönyörű falai között a magaskultúra elérhető áron válik mindenki számára hozzáférhetővé, mivel a több órás műsor mellé egy jó kávé és egy ízletes sütemény is jár, mindössze 2500 forintért.
A Színészpáholy házigazdája a színvonalas interjúiról ismert Csomós Éva, aki április 29-én elsőként Bodrogi Gyulát, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt köszönti a vendégek előtt. A megragadó portrébeszélgetést a későbbiekben izgalmas témák is követik, így allűr és alázat, jeles karakterek találkozása, dívák és sármőrök, primadonnák és bonvivánok, legendás barátságok és rivalizálások is terítéken lesznek.
Az április 29-én, 15 órakor kezdődő programra a belépőjegy 2500 Ft-os áron a helyszínen váltható, ami a műsorra vonatkozó részvételen túl egy kávé és egy sütemény árát is tartalmazza.

További információk:

·    Internetes elérhetőség:
http://www.newyorkcafe.hu/new-york-cafe/80/hun/x/73
·    Facebook-oldal:
http://www.facebook.com/pages/New-York-Sz%C3%ADn%C3%A9sz-P%C3%A1holy/22…
·    Csatlakozási lehetőség:
http://www.facebook.com/events/406805829343975/