Ugrás a tartalomra

Szőcs Géza: rendeződött a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány ügye

Sikerült megnyugtatóan megoldani a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány (MAK) tagjainak járó nyugdíjak biztonságos utalását, a MAK vagyonának átvételét, adósságainak rendezését, és a közalapítvány utódszervezeteként megalakulhatott a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. – mondta el a kultúráért felelős államtitkár kedden az MTI-nek.

    Szőcs Géza a keddi országgyűlési felszólalása után adott interjúban felidézte: a MAK sorsával kapcsolatban sokáig "politikai rémhírterjesztés" zajlott, "olyan látomások keringtek célzottan", miszerint a kormány a MAK által működtetett alkotóházakat ki akarná sajátítani, hogy ezekben kormányüdülők, wellness szállók nyílhassanak, és a művészek nem jutnának hozzá rendszeres járandóságukhoz.
    "Ehhez képest sikerült eljutnunk oda, hogy már egy éve biztos kezekbe került a művészek nyugdíjának utalása: ezt a feladatot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság látja el" – emlékeztetett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) államtitkára.
    Beszámolója szerint a Fővárosi Törvényszék április 14-i hatállyal jogerős végzésben kimondta a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány megszűntét, elrendelve az alapítvány törlését a nyilvántartásból; további feladatait a NEFMI felügyelete alá tartozó, Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. végzi el, világos és átlátható viszonyokat teremtve a közfeladat-ellátás érdekében. Ehhez a kft. ebben az esztendőben 400 millió forint közhasznúsági támogatást kap a NEFMI-től.
    Ezen az összegen felül még idén meg kellett szüntetni a MAK 145 millió forintos adósságállományát, melyet a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék terhére sikerült megoldani – fűzte hozzá.
    Mint az államtitkár megjegyezte, az új kft.-t vezető Hornyák Tibor és munkatársai az elmúlt hónapokban végigjárták a MAK összes ingatlanát, és tételesen átvettek minden vagyonelemet, felügyelve, hogy a megszűnés vagyonvesztés nélkül valósuljon meg.
    Az igazi munka azonban még hátra van, az utódszervezetnek a következő években a működésével kell bizonyítani, hogy hatékonyabban és eredményesebben képes az alkotóművészek érdekében az állami erőforrásokkal gazdálkodni – hangsúlyozta Szőcs Géza.

   
(MTI)