Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképe – tárlat
Különleges kiállítással nyílik a kolozsvári Református Múzeum időszakos kiállítóterme az 500 éves reformáció alkalmából.
Kevesen gondolnak arra, hogy a művészetek tudomány műveléséhez mennyire szükséges a biztos létalap is. A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád.
Kató Béla főtiszteletű püspök úr kiemelte annak az 1629-ben minden felekezetre kiterjesztő Bethlen Gábor-féle nemeslevélnek a jelentőségét, amely lehetővé tette, nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református, unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait.
„A lelkipásztor az ordináció révén korábban is a nemesség közé számláltatott és privilégiumai kiterjedtek családjára is.”
Bethlen intézkedése példátlan volt a korabeli Európában, hiszen – ahogy Tonk Sándor fogalmaz–egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává. Közülük került ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát.
A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett. (Ősz Előd reformátuslelkész, levéltáros)
A Berde család, egy ilyen dinasztia, amely az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkottak maradandót. Nem véletlen, hogy a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hithű, elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés.
A két alkotó jelentőségéről talán elég, ha azt említjük meg, hogy Szabó Magda ezt írja Berde Máriáról, a Baumgarten-díjas,Corvin-koszorús írónőről: „Aki úgy tud írni, mint egy magyar Burns, ne szidja Seherezádét, mert ráhagyta mesemondó képességét.”
Berde Amál „gyönyörű színérző tehetségét” Thorma János, legkedvesebb mestere, így figyelmeztette: „Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nem igen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel.”
A kiállítás két különleges művész, egy író és egy festő testvérpár R. Berde Mária és Dóczyné Berde Amál pályaképét ábrázolja, okmányok és műalkotások, valamint riportok segítségével.
A kiállítás az ”isteni ingyen kegyelem” ajándékát hivatott bemutatni.
A tárlat Gergely Erzsébet a Házsongárd Alapítvány igazgatója kitartó gondoskodása nyomán született meg.
Nem jöhetett volna létre az alábbi intézmények támogatása, együttműködése nélkül: Erdélyi Református Egyházkerület, Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, Sapientia EMT Filmművészeti Szak, Székely Nemzeti Múzeum, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium. Külön köszönettel tartozunk a Tőkés és Berde családnak, valamint a leszármazottaknak, akik mind a debreceni, mind a zalaegreszegi, mind az udvarhelyi ágon segítették a kiállítás létrejöttét.
A bemutatott mozgóképeket Ambrus Emese operatőr készítette.
A kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, grafikai szerkesztője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus.
Helyszín: Erdélyi Református Múzeum – Bocskai (Avram Iancu) tér 13.
Időpont: 2017. Szeptember 30. (szombat), 14 h. követően tárlatvezetéssel.